Egy vércsoportnál alacsonyabb lehet a koronavírus-fertőzés kockázata

Startlap - Startlap
Ha további kutatások igazolják is az ilyen összefüggéseket, ez nem jelenti azt, hogy a vércsoport felülírna más kockázati tényezőket. Hírösszefoglaló.

Egy vércsoportnál alacsonyabb lehet a koronavírus-fertőzés kockázata

Két új tanulmány is arra jutott, hogy az egyik vércsoportba tartozók körében kisebb a kockázata annak, hogy elkapják a koronavírust, illetve ha mégis megfertőződnek, kisebb eséllyel válik súlyossá a betegségük. Ha kíváncsi vagy, melyik vércsoportról van szó, innen megtudhatod.

Október első két hetében többen haltak meg koronavírusban, mint előtte négy hónap alatt

Szerdára meghaladta az ezret Magyarországon a koronavírus miatt elhunytak száma. A rendelkezésre álló adatokat három grafikonon ábrázolták. Az alábbi a cikkben megmutatjuk, mit tudunk a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetekről.

Merkel aggódik, robbantott a vírus a németeknél

Stefanie Loos / AFP POOL / dpa Picture-Alliance via AFP

Már nem fenyegető veszély, hanem tény, hogy robbanásszerűen nő az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban. Ezt szerda este közölte Angela Merkel Berlinben, miután nyolc órán át tárgyalt a tartományi kormányfőkkel. A kancellár szerint nem lesz jó vége, ha nem állják útját a fertőzésnek. Ha érdekel, miben állapodtak meg a tartományi kormányfők a kancellárral, innen megtudhatod.

Novák Katalin elmondta véleményét az érzékenyítő mesekönyvről

A családokért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, olvasna-e mesét a gyerekeinek az utóbbi hetekben hatalmas felháborodást és társadalmi vitát kiváltó Meseország mindenkié című könyvből. Novák véleményét innen ismerheted meg.

Cornstein elégedetten távozik, állítja: Trump nagyon kedveli Orbánékat

Interjút adott a Népszavának David Cornstein, az Egyesült Államok távozó magyarországi nagykövete. A diplomata szeptember elején jelentette be, hogy befejezi itteni munkáját. Ha érdekel, miként értékeli Cornstein a jelenlegi magyar-amerikai kapcsolatokat, hogyan vélekedik a CEU Bécsbe költözéséről, és hogy mely területeken szeretne változást látni, ebből a cikkből megtudhatod.

A rendkívüli migrációs nyomásra hivatkozva újra rendkívüli pénzt kap Pintér

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Az áprilisi 30 milliárdos plusz sem volt elég a Belügyminisztérium számára, megint kisegítették a tárcát – írja a Népszava. A konkrét összegről itt olvashatsz.

Kormányközeli cégeknél landol a magyar reklámpénzek harmada

A Facebook és a Google a NER nyomába sem ér a reklámpiacon, amelynek olyan szegmense is van, ahol a Fidesz-közeli szereplők részesedése az 50 százalékot is meghaladja. Részletek.

Csak tette a dolgát, mondta a kocogó a pumáról, ami hat percen keresztül üldözte

A utahi Kyle Burgess pár napja videóra vette, ahogy egy kölykeit védelmező puma elől menekül – hat percen keresztül. A férfi most elmesélte, hogyan élte meg a nem mindennapi kalandot. Ha érdekel, erre a linkre kattints.

Délkeleten akár 20 fok is lehet

A csütörtök délelőtti óráktól nyugaton egyre több helyen ered el az eső, ugyanakkor a délkeleti megyékben még több órás napsütésre számíthatunk, kellemes, enyhe időjárással. Ha a hétvége időjárása is érdekel, a részletes előrejelzésért ide kattints.

Ez is érdekelhet

képcím

Legyőzte Japánt, kijutott az olimpiára a női kéziválogatott

képcím

Magyar milliárdokból, titokban finanszírozták az Euronews...

képcím

Magyar: Többen megkerestek Orbán közvetlen környezetéből