Egy kávé miatt törte el osztálytársa orrát egy szegedi diák
Napokon át fenyegette, hogy bántalmazni fogja.
Egy 18 éves fiú szerda délelőtt úgy arcon vágta osztálytársát, hogy annak eltört az orra. A sértett már már napok óta fenyegetéseket kapott a gyanúsítottól, hogy amennyiben nem fizet neki kávét, bántalmazni fogja. Nem tett elege fenyegetésnek, ezért a fiú az iskola folyosóján lökdösni kezdte, majd ököllel, nagy erővel arcon ütötte.
A tanuló súlyos, 8 napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett. Az agresszív osztálytárs beismerte tettét a szegedi rendőröknek, most súlyos testi sértés miatt kell felelnie.
A rendőrség külön kiemelte, hogy “bizonyos helyzetekben a fiatalok, a diákok egyáltalán nem mérik fel cselekedeteik súlyát, nem foglalkoznak azok következményeivel. Erőszakos, olykor előre megtervezett cselekményeikkel komolyabb sérülést, különböző típusú (testi, lelki) fájdalmat okozhatnak, bűncselekmény elkövetőjévé válhatnak”- írja a police.hu az eset kapcsán. Felhívják a figyelmet arra is, hogy “egy-egy ilyen eset akár hosszú távon is befolyásolhatja valakinek az életét – legyen az elkövető, áldozat vagy egyéb résztvevő”.
Címlapkép: Thinkstock