Eddig tartanak nyitva a boltok december 24-én és 31-én - Nyilatkoztak a legnagyobb üzletláncok

Startlap - Startlap
A kereskedők dönthetnek úgy is, hogy ki sem nyitnak.

December 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak, december 31-én, vasárnap is maguk határozhatják meg a nyitva tartás rendjét – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-vel.

Vámos György elmondta, hogy a kereskedelmi törvény alapján december 24-én 14 óra után, illetve december 25-26-án, valamint január 1-jén, újév napján azok a vendéglátó üzletek, szálláshelyek, virágüzletek, édességüzletek és üzemanyagtöltő állomások, továbbá a közforgalmú vasúti és buszpályaudvaron, repülőtéren, illetve az üzemanyagtöltő állomáson belül működő üzletek lehetnek nyitva, amelyek munkaszüneti napokon egyébként is nyitva tartanak.

Megjegyezte, a jogszabály előírja, hogy a nyitva tartás szokásostól bármilyen eltérését fel kell tüntetni, a vásárlókat arról tájékoztatni kell.

Az MTI érdeklődésére az Aldi közölte, hogy december 22-én 126 üzletük 20 óra helyett 21 óráig lesz nyitva, kivéve azokat, amelyek nyitvatartási rendje egyébként is minden nap 22 óráig tart. December 31-én valamennyi üzletük 16 órakor zár.

Az Auchan Retail Magyarország arról tájékoztatott, hogy december 24-én az áruházaik többsége 14 óráig tart nyitva, kivétel a kecskeméti, amely délben zár. December 31-én a legtöbb áruházban rövidített nyitva tartással, 16 óráig várják a vásárlókat, a kecskeméti, a törökbálinti és a szolnoki áruház 14 órakor zár.

A Penny Market Magyarország közleménye szerint december 21. és 23. között minden Penny Market üzlet hosszabbított nyitva tartással, 22 óráig várja a vásárlókat, december 24-én zárva tartja boltjait, december 31-én 14 órakor zárnak az üzletei.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. közölte, hogy december 24-én az Interspar hipermarketek – 33 áruház – egységesen 14 órakor zárnak, a Spar és City Spar szupermarketek közül 335 12 órakor zár be, két üzlet délután 13 órakor, míg 7 délután 2-kor. December 31-én két Interspar hipermarket délután 14 órakor, míg 31 ilyen üzlet 16 órakor zár be, a Spar szupermarketek 12 és délután 14 óra között zárnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található üzlet kivétel, amely 22 óráig lesz nyitva.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. ismertette: az ünnepek alatt egyik üzlete sem működik hosszabbított nyitva tartással, a kereskedelmi törvénynek megfelelően a hipermarketek 14 órakor zárnak, hasonlóan alakul a kisebb alapterületű boltok, szupermarketek és Expressz üzletek, úgynevezett kényelmi formátumú áruházak nyitva tartása is, amelyekből 10 üzlet zárva lesz.

Megjegyezték, hogy a hipermarketek december 27-én reggel 6 órakor, míg a kényelmi formátumú áruházak normális hétköznapi nyitva tartás szerint nyitnak. A Tesco összes áruháza december 31-én hétköznapi nyitva tartás szerint nyit és 18 óráig üzemel, 10 kényelmi formátumú áruház egész nap zárva lesz.

 

Forrás: MTI

A címlapkép illusztráció (MTI/Balogh Zoltán)

Ez is érdekelhet

képcím

Orbánt videóra vették, ahogy Bánk bánt énekel szilveszterkor az...

képcím

Ferenc pápa a szentföldi harcok leállítását sürgette...

képcím

Erdő Péter: az utolsó szó mindig a szereteté