Ebből az autóból nem szállhatott ki élő ember - Fotók

Startlap - Startlap
Több, halálos baleset is történt az elmúlt órákban az ország útjain.

Halálos baleset Tiszanagyfalu közelében

Halálos baleset történt péntekre virradóra Tiszanagyfalu közelében: egy személygépkocsi lesodródott az útról, és az árokba csapódott, a sofőr a helyszínen életét vesztette – közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Tájékoztatásuk szerint a baleset a 38-as főút 22. kilométerszelvényében, Virányosnál történt.

Soltvadkertnél is halálos baleset is történt

Közlekedési balesetben meghalt egy ember csütörtökön az 54-es úton Soltvadkert közelében – közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csütörtök este.

Személygépkocsi és kisbusz ütközött össze a főút 49-es kilométerénél. Egy embert a tűzoltók feszítővágóval szabadítottak ki az autóból, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők már nem tudták megmenteni az életét – írták.

Halálra gázoltak egy kerékpárost

Szintén csütörtökön halálra gázolt egy személygépkocsi egy kerékpárost a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben, a települést átszelő Kossuth úton csütörtökön. A Nyírbátor felé tartó autó egy vele azonos irányba haladó, kivilágítatlan biciklist ütött el. Az 59 éves helybéli férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

Súlyos baleset Litérnél

Közlekedési balesetben egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült csütörtök délután Litér közelében a 8-as úton, ahol kisteherautó és tehergépkocsi ütközött össze még tisztázatlan körülmények között. A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról tájékoztatott, hogy a kisteherautó utasai beszorultak a járműbe, és egyikük meghalt.

 

Forrás: MTI

Fotók: MTI/Donka Ferenc

Ez is érdekelhet

képcím

Nyomoz a rendőrség a Richter Cirkuszban történt súlyos baleset...

képcím

Súlyosan megsérült egy néző a Richter Cirkusz előadásán...

képcím

Ferihegyi úti tragédia: korábban már kitoloncolták a nepáliakat