Durva részletek derültek ki a sólyi gyerekgyilkosságról

Startlap - Startlap
Fulladás okozta a 8 éves Adrienn halálát, akit féltékenységből ölt meg 16 éves gyilkosa.

Borzalmas részletek derültek ki az egész országot megrendítő sólyi gyermekgyilkosságról. A Bors úgy tudja, a nyolcéves Adriennhez gyilkosa először szexuális szándékkal közeledett, majd egy kővel fejbe vágta és élve behajította a Séd patakba.

„Brutálisan betörte a koponyáját, majd a vízbe dobta” – mesélte a lapnak még csütörtökön Horváth Győző, a kislány édesapja. A férfi elcsukló hangon tette hozzá: a boncolási jegyzőkönyv szerint „még ekkor is élt szegénykém, a halálát fulladás okozta”.

Bár nehéz elhinni, mégis úgy tűnik, hogy F. Ferenc féltékenységből ölte meg a sólyi kislányt. A Bors biztos forrásokra hivatkozva állítja, hogy a 16 éves gyilkos érdeklődését felkeltő Adrienn végül egy másik fiúhoz került közelebb, amit az emberölő nem tudott feldolgozni.

Bezsenyi Tamás kriminológus a Borsnak kifejtette: „nem ritka, hogy a támadó célja a nemi erőszak, de amikor meglátja a lemeztelenített, sérült testet, megijed vagy megundorodik. Úgy is mondhatnánk, hogy elmegy a kedve”. Ezt támasztja alá a kislány édesapjának nyilatkozata is, akinek a hatóságok azt mondták: jobb, ha nem tudja, pontosan mi történt a gyermekével.

F. Ferenc tettét a rendőrség „hirtelen érzelmi döntéssel” magyarázta.

Ez is érdekelhet

képcím

Órákat tölthetett meggyilkolt testvéreivel a hatéves győri...

képcím

Kiderült, ki a győri gyerekgyilkosság elkövetője

képcím

Az utcára vonulnak a tanárok november végén