Diákja ejtette teherbe a szegedi tanárnőt

Startlap - Startlap
Vizsgálat indult az ügyben.

Hamarosan szülni fog az a szegedi történelemtanárnő, aki saját diákjától vár gyereket.

Szerették a tanulók, sokakat – köztük a valószínűsíthető apát is – tanulmányi versenyekre is felkészített.

A fiú és a tanárnő kapcsolata kitudódott, így vizsgálat indult az ügyben, először az iskolájukban, majd a tankerület átvette az ügyet. Ennek során bebizonyosodott, hogy volt kapcsolat kettejük között, de viszonyuk az érettségi után kezdődött, így a gyermek is akkor fogant, amikor a fiú már nem volt tagja az iskolának.

Azt nem tudni, hogy a tanárnőt érte-e valamilyen retorzió, de állását nem vesztette el. Ősztől szülési szabadságon van.

A Bors információi szerint a tantestületet is alaposan megosztották az események, volt, aki azt mondta, bosszúhadjárat indult a tanárnő vagy éppen az iskola ellen.

 

Címlapfotó – illusztráció: Thinkstock

 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter így kívánt kellemes húsvéti ünnepeket

képcím

Több iskolában kötelező program lett Rákay Philip Petőfi-filmje

képcím

Már Lentiben sem "áltanálosak" az iskolák