Csökkennek a műtéti várólisták jövőre

Startlap - Startlap
Az átlagos várakozási idő 40 nap.

Újabb ötmilliárd forint áll rendelkezésre jövőre a várólisták rövidítésére, és a tervek szerint jogszabályba iktatják, hogy minden betegnek a lehető legkorábbi műtéti időpontot kell felajánlani.

2012 óta radikálisan csökkent Magyarországon a műtétre várók száma, és csökkent a várólisták hossza is, miután az egészségbiztosító valós idejű, központi várólista-nyilvántartásra kötelezte a kórházakat, és nyilvánossá tette a listákat. A kormány pedig jelentős forrást biztosított arra, hogy ne legyen anyagi korlátja az elvégezhető operációknak: 2014 és 2016 között összesen 12,2 milliárd forintot költöttek a nagy várakozási idejű műtétek felgyorsítására. A várólista-csökkentési program a kórházi ellátásra és megelőző járóbeteg-szakellátási vizsgálatokra is pluszforrásokat biztosított, és a szabad kapacitással rendelkező szolgáltatók átvállalhattak másoktól betegeket.

A programra idén ötmilliárd forintot különítettek el, és jövőre szintén ekkora forrással lehet számolni az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint. A kórházak jövőre is tíz százalékkal magasabb térítési díjra számíthatnak az ilyen beavatkozások esetében.

Az intézmények jelenleg 13 műtétnél vezetnek kötelezően várólistát (ezek közé tartozik a szürkehályog-, valamint a térd- és csípőprotézis-operáció), emellett 21 olyan, úgynevezett kapacitáshiányos ellátásnál is időpontot adnak, amelyeket csak hatvan napon túl tudnak vállalni (ilyenek a sérv- vagy a nagyobb fül-orr-gégészeti műtétek nem daganatos betegeknél). Összesen 123 intézet vezet várólistát, ezekben éves szinten megközelítőleg 190 ezer várólistás operációt végeznek.

A várólista-csökkentési program indulásakor, 2012 júniusában mintegy 70 ezren szerepeltek a különböző várólistákon. 2017 decemberére ez valamivel több mint 27 500-ra csökkent. A várakozási idő az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint átlagosan öt év alatt átlag 61 napról 40 napra csökkent, miközben több beteget láttak el. Kevesebb mint húsz nap alatt elvégzik ugyanakkor például az orrmelléküreg-, a mandula-, a prosztata- és a nőgyógyászati műtéteket.

Jelenleg Magyarországon van az egyik legrövidebb a várakozási idő az OECD-országok között. A szürkehályog-műtéteket a 14 ország közül Hollandia és Olaszország után hazánkban végzik el a legrövidebb idő alatt (a leghosszabb várakozás, 464 nap, Lengyelországban van). A csípőprotézis-beültetéseknél a 8. legjobb eredménnyel rendelkezünk (a legtöbbet szintén a lengyel betegeknek kell várakozniuk, átlagosan 405 napot). A térdprotézisműtéteknél hazánké a 9. legjobb eredmény.

 

Forrás: MTI

Címlapfotó: MTI – Ujvári Sándor

Ez is érdekelhet

képcím

Ahol egy kórház sorsa döntheti el a választást 

képcím

Elbukott a kormány népszavazási kérdése a Kúrián

képcím

Úgy emelné a minimálbért a kormány, hogy közben kiszúrjon az...