"Centivágás volt és kölcsönök" - Pásztor Anna a szakadék szélén állt a DWTS előtt

Startlap - Startlap
Az énekesnő nehéz anyagi helyzetbe került, mint mondta, a TV2 műsorában a megélhetésért is táncolt. Heti bulvárösszefoglaló.

“Centivágás volt és kölcsönök” – Pásztor Anna a szakadék szélén állt a DWTS előtt

Ahogy sok előadó, úgy Pásztor Anna is nehéz helyzetbe került a koronavírus-járvány miatt. A legjobbkor jött számára a TV2Dancing with the Stars – Mindenki táncol című műsora: amellett, hogy az énekesnő egészen új oldaláról mutatkozott be, produkciói lenyűgözték a közönséget, a gázsiból rendezni tudta a korábbi kölcsönöket. Itt olvashatod nyilatkozatát.

Ritkán látott családi fotó: Czutor Zoli megmutatta gyerekeit

Czutor Zolit és felségét, Zsanit nemrég közelebbről is megismerhettük, hiszen a 2020-as Nyerő Páros szériájában ők is játékosok voltak. 10 éve vannak együtt, 9 éve pedig házasok. Ritkán mutatják meg gyermekeiket, de ezúttal kivételt tettek. Fotó itt.

Lagzi Lajcsi óriásit csalódott barátjában, Nyári Károlyban

Lagzi Lajcsi és Nyári Károly hosszú évek óta barátok, de a zenész szerint, amikor a börtönből való szabadulása után segítséget kért, barátja nem vett róla tudomást. Nyári Károly viszont máshogy emlékszik a dolgokra, részletek itt.

Horváth Sisa Anna: „Riogattak, hogy ha építkezel, akkor a házasságnak annyi”

A Konyhafőnök VIP fogatása után sem pihent Horváth Sisa Anna, aki a férjével építkezésbe kezdett. Arról beszélt, hogyan hatott mindez a kapcsolatukra, ha érdekel a téma, kattints ide.

Lesújt ócsárlóira Schobert Norbi: 2021 a megtorlás éve lesz

Schobert Norbi megelégelte, hogy a legnagyobb közösségi oldalon gúnyt űznek belőle és a családjából. A Blikknek ő maga mondta el, mire számíthatnak az “ellene hadjáratot folytatók”. A fitneszguruból lett üzletember kemény szavait itt olvashatod el

Tápai Szabina és Kucsera Gábor a harmadik gyereküket várják

A pár a Story címlapján jelentette be, hogy hamarosan bővül a családjuk. A harmadik gyerek nemét egyelőre nem tudják, de mivel már van egy hétéves fiuk, Beni és egy kétéves lányuk, Milla, ezért csak az az egyetlen kívánságuk, hogy egészséges legyen. Részletek.

Az exatlonos Szabó Franciska zokogva, magából kikelve őrjöngött, majd ököllel ment neki az ajtónak

Az édesapja agyvérzése miatt korábban fétisvideós szereplésekre kényszerült cselgáncsozó komolyan összeomlott, régi, mély fájdalmak törtek fel belőle, mivel úgy érzi, társai lenézik őt. Olyan erős jelenet pattant ki, amire ritkán van példa a tévében. A történtekről készült rövid videó itt található, érdemes megnézni.

A Házasodna a gazda egyik párja még mindig együtt van: közös családi fotóval bizonyítják

Ki gondolta volna, de az RTL Klub gazdálkodós társkeresős reality műsorának sikerült két játékost valódi szerelmespárrá kovácsolnia. A szerencsés gazda és választottja a napokban kirándulni ment a gyerekekkel, ahonnan közös szelfivel üzenték meg mindenkinek, hogy köszönik szépen, jól vannak, a románc még mindig tartFotó.

Völgyi Zsuzsi házasságát a kijárási tilalom mentette meg

Az énekesnő tavasszal jelentette be, hogy elköltözött férjétől, aztán a minap mindenki legnagyobb megdöbbenésére már arról adott hírt, hogy ismét együtt van a család. Most kiderült, hogy a járványellenes intézkedéseknek köszönhetően fordult jóra az életükBővebben.

Ez is érdekelhet

képcím

Tüntetők találkoztak össze Novák Katalinnal a szegedi...

képcím

Bevonult a baracskai börtönbe Lagzi Lajcsi

képcím

Elutasították Galambos Lajos halasztási kérelmét, börtönbe...