Budapesten kapta vissza 50 éve elveszett trófeáját Arnold Schwarzenegger - fotó

Startlap - Startlap
Kalifornia egykori kormányzóját nagyon meghatotta a nagy meglepetés.

Arnold Schwarzenegger 1969-ben, profi testépítőként elnyert egy trófeát, amit aztán valahogy elvesztett, majd a budapesti Flex Gym tulajdonába került. Az edzőterem üzemeltetője nyolc hónap szervezés után tegnap, közel 60 évvel később visszaadta a díjat jogos tulajdonosának.

8 hónap és 6 nap szervezés után happy end-del végződött a történet. Örülök, hogy leszervezhettem ezt a történelmi eseményt, ahol Arnold visszakaphatta Lorand Berke Barátomtól az 1969-es kupáját. Loránd egy hihetetlen alázatos sportember. Örülök, hogy nyaralását megszakítva eljött és visszaadta Arnold Schwarzenegger-nek a kupáját. Minden Arnold kérésének megfelelően lett megszervezve. Jó volt látni Arnoldon a meghatotságot és az örömöt. Loránd pedig a jó szíve miatt, egy életre szóló élménnyel gazdagodott

– írja a Facebookon a Flex Gym.

Az osztrák testépítő legenda a Terminátor hatodik részét forgatja hazánkban, a komáromi volt Nokia-gyárban. A film, amelynek forgatókönyvét James Cameron írta, várhatóan 2019. július 26-án került majd az amerikai mozikba.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Újbudát összekötik Újpesttel: újabb fonódó villamosvonal...

képcím

Vitézy Dávid: Indulok a főpolgármester-választáson

képcím

Fotókon a brutális budapesti tűzeset - kedd éjjel csaptak fel a...