Borkai-botrány: szombaton kiderült, mennyi volt a szivárogtatónál

Startlap - Startlap
Szombat hajnalban tett közzé egy olyan bejegyzést, ami utal minderre. Heti hírösszefoglaló.

Borkai-botrány: nagy a zavar a Fidesznél

Annyi minden történt a napokban Borkai ügyben, hogy tényleg csak a lényeget szednénk össze, kezdve azzal, hogy pénteken délután Borkai Zsolt bejelentett egy sajtótájékoztatót, majd miután rengeteg újságíró megindult Győrbe, inkább lemondták a rendezvényt.Estefelé pedig megjelent egy cikk a Magyar Nemzet online felületén, ami lényegében selyemzsinór volt már a győri polgármesternek, aztán törölték, végül pedig egy itt olvasható, érdekes magyarázatot adtak az írása. 

A héten persze kijöttek újabb videók az Ördög ügyvédje jóvoltából, valamint itt és itt olyan tényfeltáró cikkek, amelyek megmutatták, hogy milyen messzire és milyen magasra nyúlnak a botrány szálai. Szűkszavúan reagált a történtekre a Fidesz is kicsit bátrabban a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, de Tarlós István is, aki már nem volt annyira visszafogott

A szombat pedig már elhozta azt, amiből valószínű ki is derül, mennyi volt a szivárogtató tarsolyában – minderről ide kattintva tudhatsz meg mindent.

Kiderült, hány TEK-es és mennyiért őrzi Szijjártó Pétert

Tavaly júliusban született az a kormányhatározat, ami szerint Szijjártó Péter állandó védelmet kap. A Népszava bemutatta a Terrorelhárítási Központ 2018-as költségvetési beszámolóját, amiből megtudhatjuk, mennyibe kerül nekünk a miniszter védelme.

Borkainé “luxusbirtokáról” mutatott be fotókat Hadházy 

Teniszpályával és istállóval is rendelkező birtoka van Sokorópátkán Borkai Zsolt győri polgármester feleségének – írta a Facebookon Hadházy Ákos független parlamenti képviselő. A politikus szerint a fegyveres őrökkel őrzött birtok hat összevásárolt telekből állt össze és ennek igazolásaként a tulajdoni lapról, és magáról az ingatlanról is töltött fel néhány képet.

A Magyar Nemzet újabb részleteket szivárogtatott ki a Lackner-felvételekből: a kispesti képviselő elmagyarázta, hogyan kell kirakni az önkormányzati lakásokból a szegényeket

A Magyar Nemzet szerint szerint Lackner Csaba kispesti MSZP-s képviselő hallható azokon a felvételeken, amelyekből újabb részek leiratát osztották meg. Ezeken a politikus többek között hosszasan ecseteli, miként kell megszabadulni az önkormányzati lakásokban élő szegény emberektől. A folytatásért ezt a cikket olvasd el, ahol a napilap írásából idézik, mit mondhatott Lackner. 

Előkerült két eddig nem látott videó a Hableány tragédiájáról

Az ATV Híradójának birtokába került két felvétel a május 29-én elsüllyedt Hableány sétahajó balesetéről. A videók erre a linkre kattintva láthatók.

Simonka kenőpénzt adott a NAV-eljárás leállításáért, és a felszámolót is lefizette a vád szerint

Az ügyészség szerint húszmillió forintot az Astoriánál adott át Simonka György megbízottja a NAV-vizsgálat leállítása érdekében. De a békési fideszes országgyűlési képviselő nem a megfelelő embert fizette le, így nem sikerült megfékezni az adóhatóság eljárását. Ugyanekkora összeghez jutottak a felszámolók is. A témáról bővebben alább olvashatsz.

MTI Fotó: Rosta Tibor 

Figyelem: baktériummal szennyezett tejet árult az Aldi és a Lidl

Fotó: Graeme Robertson/Getty Images

Egészségi ártalmakat okozó Aeromonas hydrophila baktériumot mutattak ki egy literes kiszerelésű tejben, amelyből a Lidl és az Aldi polcaira is jutott. A prolémás termék adatait és potenciális veszélyeit  ebből a cikkből ismerheted meg.

Orbán Viktor posztolt egy videót a gödöllői polgármester otthonából, amelyben elmagyarázza, hogy “ellenséges közegben” nem lehet semmit csinálni, de amúgy ő adna pénzt

Talán nem véletlen, hogy Miskolc után Gödöllőre látogatott el személyesen a kampányidőszakban keveset országjáró miniszterelnök, itt ugyanis közel 30 éve Gémesi György a polgármester. Orbán Viktor az otthonában kereste fel a helyi fideszes jelöltet, akivel kicsit politizált, megnézte a gyerekszobát, beszélgetett a Bounty csokiról, aztán a kertben készült egy közös fotó. A családi idillel átszőtt propagandaanyagok rajongóinak kötelező, de amúgy is érdekes a felvétel, amit itt nézegethető.

Nikola Gruevszki is szavazhat az V. kerületben

Arról, hogyan lehetséges ez, ebben a cikkben írnak részletesen.

Ez is érdekelhet

képcím

"El kell foglalnunk Brüsszelt" - Orbán Viktor kiadta választási...

képcím

Orbán: Ezt most túlzásnak érzik a hallgatók, de nem túlzás

képcím

Folytatódhat Orbánék konferenciája Büsszelben