Váratlan fordulat: Bige László mégsem zárja be a Nitrogénműveket

Startlap - Startlap
Kedd reggel még arról szóltak a hírek, hogy a milliárdos vállalkozó bezáratja a 93 éves gyárat.

A vállalkozó  saját elmondása szerint azért döntött a gyár bezárása mellett, mert a júliusban kijött, a széndioxid-kvóta kiosztását és eladását is adóteherrel sújtó rendelet olyan gazdasági terhet rótt volna rá, amelynek során lehetetlen lett volna a többletköltség érvényesítése az árakban. Ezért a veszteséges gyártást a cég már nem tudta felvállalni.

Kedd délutánra azonban már változtatott elhatározásán tulajdonosként. Bige László ugyanis az RTL Híradónak már azt mondta, hogy mégsem zárnak be, és nem is bocsátanak el 1000 embert. 

Nem megyünk feltett kézzel a vágóhídra – hangsúlyozta a Nitrogénművek vezérigazgatója, aki egyértelművé tette, hogy a termelés nem áll le véglegesen. 

Mint mondta: ” küzdeni fogunk érte, hiszen az ETS-rendszer megadóztatása jogellenes, törvényellenes, ez a mi jogászaink véleménye. El fogunk menni az összes olyan jogi fórumhoz Európában és Magyarországon, amihez nekünk lehetőségünk van”.

Minden európai műtrágyagyárnak a verseny fenntartása érdekében van ingyenes szén-dioxid-kiosztása. Ennek magyarországi adója nagyjából tonnánként 20 ezer forinttal drágítja meg a műtrágya gyártását.

 

Címlapkép: MTI Fotó/Balázs Attila

Ez is érdekelhet

képcím

Megszületett az ítélet Bige László ügyében

képcím

Bakizott Orbán több ezer ember előtt - A hét hírei képekben

képcím

93 év után bezár az egyetlen magyar műtrágyagyár