Betiltották Gyurcsányék tüntetését - így üzent a DK Orbánnak és Erdogannak

Startlap - Startlap

A Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíció (DK) Erdogan budapesti látogatása ellen tiltakozott volna a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt, ám a tüntetést betiltották – írja a Blikk. A párt ennek ellenére valahogy máshogy, de tudatni fogja “a két diktátorral”, hogy “ellenséges területen” vannak.

A DK közleményben tudatta, hogy ők a gyülekezési törvénynek megfelelően már jó előre bejelentették a rendőrségen, hogy tüntetni fognak Orbán Viktor és Erdogan török elnök találkozója ellen. Ugyanakkor a megmozdulást nem engedélyezték:

A rendőrség tegnap hivatalos határozatban tiltotta be a DK tüntetését. Az európai magyarok gyülekezési jogát a rendőrség az új gyülekezési törvény alapján tiltotta meg, miszerint nemzetközileg védett személy érkezik. – írják.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak és közben szimbolikus értékűnek is tartja, hogy „az Orbán-rendszer egy saját népét börtönbe záró illiberális diktátor nyugalma kedvéért korlátozza az európai magyarok jogait.” – áll a közleményükben, melnyek teljes szövegét Molnár Csaba EP képviselő, a DK ügyvezető alelnöke jegyez, és itt olvasható:

“A Demokratikus Koalíció a napokban életbe lépett gyülekezési törvénynek megfelelően jó előre bejelentette a Rendőrségen, hogy az Ellenállás keretében tüntetni fog Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan török elnök találkozója ellen. Mivel információink szerint a kormány a függetlenségét frissen elveszteni látszó MTA-ra is szervezett a török elnökkel egy látogatást, a DK az Akadémia épülete előtt akart tüntetni az illiberális diktátortalálkozó ellen. A Rendőrség tegnap hivatalos határozatban tiltotta be a DK tüntetését. Az európai magyarok gyülekezési jogát a Rendőrség az új gyülekezési törvény alapján tiltotta meg, miszerint “nemzetközileg védett személy érkezik”.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak és szimbolikus értékűnek tartja, hogy az Orbán-rendszer egy saját népét börtönbe záró illiberális diktátor nyugalma kedvéért korlátozza az európai magyarok jogait. Orbán megmutatja a példaképének, hogy ő is semmibe veszi állampolgárai jogait. A DK szerint az európai magyarokat nem lehet elhallgattatni! Ha a gyülekezésünket korlátozzák, akkor máshogy fogjuk a két diktátor tudtára adni, hogy ellenséges területen, az Európai Unióban vannak. ”

Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán reagált a tüntetés betiltására:

Ez is érdekelhet

képcím

"El kell foglalnunk Brüsszelt" - Orbán Viktor kiadta választási...

képcím

Orbán: Ezt most túlzásnak érzik a hallgatók, de nem túlzás

képcím

Folytatódhat Orbánék konferenciája Büsszelben