Elnyelt egy autót a beszakadt úttest Debrecenben

Startlap - Startlap
Brutális látványt nyújt a debreceni Rakovszky Dániel utca, ahol csőtörés miatt beszakadt az útburkolat csütörtökön.

A dehir.hu beszámolója szerint lakossági bejelentés miatt vonultak ki csütörtök reggel a Debreceni Vízmű szakemberei a helyszínre, és elkezdték a hiba feltárását.

Beszakadt útburkolat Debrecenben

A Rakovszky utca Árpád tér irányába haladó két forgalmi sávot lezárták, a szembejövő sávra terelték át a forgalmat. Az autók két sávon haladhattak, azonban

a munkák idején egy autó alatt beszakadt az úttest,

emiatt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei teljes útzárat vezettek be a 4-es főút Árpád tér és Faraktár utca közötti szakaszán a hiba elhárításának idejére.

A személygépkocsi szinte eltűnt a gödörben. Balogh Péter, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek azt mondta,  a vízmű munkatársai egy vízszivárgást igyekeztek elhárítani, amikor egy érkező autó alatt beszakadt az aszfalt. A sofőrnek sikerült kimásznia, a kocsit kiemelték. A mentők értesülései szerint senki nem sérült meg.

Ez is érdekelhet

képcím

Járdára hajtott két autó Debrecenben, egy gyalogos meghalt

képcím

Képeken a hét jelentősebb hírei

képcím

Bombafenyegetés miatt szálltak fel a Gripenek