Bárányhimlő szövődményébe halhatott bele egy négyéves hajdúsámsoni kislány

Startlap - Startlap
A megyei rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást.

Pár nappal ezelőtt a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában elhunyt egy négyéves hajdúsámsoni kislány, aki feltehetően a bárányhimlő kezeletlen szövődményeibe halt bele – adta hírül a Cívishír.

A gyermek szülei először a helyi ügyeletre vitték lányukat, miután a bőrén újabb elváltozások jelentek meg, majd innen a debreceni kórházba szállították a kislányt. A klinikai központban a gyermek rosszul lett, és már hiába próbálkoztak az újraélesztésével. A portál nem hivatalos értesülései tüdőembólia és vérmérgezés okozta a halálát.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. A hajdúsámsoni polgármester szerdán személyesen kereste fel a családot és biztosította őket az önkormányzat támogatásáról. 

A varicella ellen van oltás, és antibiotikummal a szövődmények is kezelhetők

 

A herpeszvírus okozta bárányhimlő tízből kilenc esetben könnye gyógyul, azonban minden tizedik betegnél szövődmények alakulnak ki. Ezek antibiotikumos kezeléssel hatékonyan gyógyíthatók. A bárányhimlő ellen vakcina is elérhető, Magyarországon már 20 éve kapható a 9 hónapos kortól alkalmazható, két adagból álló oltási sor.

A Varilrix nevű receptköteles készítmény két ampullája több mint 22 ezer forintba kerül, de nemrégiben felröppent a hír, hogy a kormány ingyenessé tenné az oltást a két évnél fiatalabb gyermekek számára. A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal információi szerint azon országokban, ahol bevezették a fertőzés elleni oltást, jelentősen csökkent a megbetegedések, illetve a kórházi kezelést igénylő szövődményes esetek száma.

Ez is érdekelhet

képcím

Tömeges ételmérgezés egy budapesti kórházban

képcím

Kigyulladt a Semmelweis Egyetem egyik részlege

képcím

Járdára hajtott két autó Debrecenben, egy gyalogos meghalt