Az utasoktól kérdezte a pótlóbusz sofőrje, hogy merre van a Kossuth tér
2018. február 15.
Ami elromolhat, az el is romlik, mondta ifjabb Edward A. Murphy, de arról már nem volt szó, hogy utána még annál is rosszabb lesz majd.
Az M2-es metró helyett a Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között pótlóbusz közlekedett ma reggel. Kilenc óra körül már visszaállt a rend és a metró, de azt megelőzően nem kicsi lehetett a káosz az egyik utas beszámolója alapján, írja az index.hu.
“Az egy dolog, hogy a Batthyány téri metróhoz állított, két, nulla agysejttel rendelkező BKK-alkalmazott egyike sem tudja, hogy honnan indulnak a metrópótló buszok, de az, hogy utána a metrópótló busz vezetője a hangosbemondón keresztül, az utasokat kérdezi meg, hogy hogyan kell a Batthyány térről a Kossuth térre menni, majd onnan a Deák térre, azért az elég komoly” – vázolta a reggeli állapotokat egy olvasójuk.
Címlapkép: MTI Fotó/ Balogh Zoltán