’Az írás olyan, mint a sztriptíz’

Startlap - Startlap
Ma 68 éves Vámos Miklós.

Vámos Miklós író, forgatókönyvíró, dramaturg, kiadóigazgató, műsorvezető, 1950. január 29-én született Budapesten.

Vámos Miklós még Tibor néven született, majd 19 éves korában Jovánovics Miklósnak, az Új Írás szerkesztőjének javaslatára a másik anyakönyvezett utónevére, Miklósra változtatott.

Elsőre nem vették fel az ELTE bölcsészkarára, politikai okokból. 1969-ben kéziszedő tanuló volt az Egyetemi Nyomdában, ekkori emlékeiről ír a Borgisz című regényében. Ebben az évben felvették a jogi karra, így 1969–70-ben előfelvételisként Kalocsán katonáskodott. 1975-ben szerzett jogászdiplomát.

Ezután mégsem jogászként, hanem dramaturgként dolgozott 1992-ig. Később az Ab Ovo Kiadó igazgatója lett. 1988-tól két évig között az USA-ban élt: Fulbright-ösztöndíjas volt és több egyetem film- és színművészeti karán tanított. 1990-től a The Nation amerikai hetilap kelet-európai tudósítója.

1995 és 2003 között több műsorát is láthattuk a tévében: sikeres sorozata volt a Rögtön és a Lehetetlen, valamint a 2 ember.

1997 és 2003 között az International Buda Stage színházának művészeti vezetője volt.

2005-től a Vámos Klub keretén belül neves írókkal és költőkkel beszélget az Alexandra Könyvesházban.

A The Washington Post magyar tudósítójaként is rendszeresen olvashatjuk írásait. A magyar nyelven kívül németül, angolul és franciául beszél, de spanyolul, oroszul és latin nyelven is olvas.

A kortárs magyar irodalomban elsőként ismerte fel, hogy az írónak a regényíráson túl is fontos dolga fenntartani az IT technológiák iránti érdeklődést. 2000-ben mutatta be nyilvánosan cégek által szponzorált honlapját. Az író munkásságának, önéletrajzi adatainak bemutatása mellett a honlapon betekintést kaphattak az érdeklődők a Rögtön jövök! című televíziós műsor részleteibe is. A létrehozott fórumon az olvasókat folyamatosan beavatta az aktuális mű keletkezésébe, így szinte ők is úgy érezték, hogy részeseivé válnak ennek a folyamatnak.

35 kötete jelent meg, írt regényeket, színműveket, novellákat, filmforgatókönyveket is. Legismertebb regényei: Zenga zének, A New York–Budapest metró, Anya csak egy van, Apák könyve. 4 drámáját mutatták be (például Asztalosinduló, Világszezon). Műveiben elsősorban a család és a történelem összefüggéseit ábrázolja a legszívesebben.

“Ez a fajta  írás olyan, mint a sztriptíz: bejön egy nő, letépi magáról a ruhát, és nézik. Na jó, de ő a lelkét nem mutatja! Én a lelkem is megmutatom, ez a prózaíráshoz tartozik” – fejtette ki Vámos Miklós egy 2015-ös interjújában.

 

Forrás: Wikipedia

Címlapfotó: MTI – Czimbal Gyula

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka