Az Európai Bizottság tagjelölti státuszt ajánl Ukrajnának

Startlap - Startlap
Szintén tagjelölti státuszt javasolnak Moldovának és Grúziának. A döntést Ursula Von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke jelentette be pénteken.

Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak, hogy adjon európai perspektívát és tagjelölti státuszt Ukrajnának, azzal a feltétellel, ha az ország számos fontos reformot végrehajt – jelentette be Ursula Von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke pénteken.

Az elnök elmondta: a bizottság Ukrajna csatlakozási kérelmét a koppenhágai kritériumok alapján körültekintően értékelte. Véleménye szerint Ukrajna egyértelműen bizonyította elkötelezettségét az európai uniós értékek iránt, az ország évek óta fokozatosan közeledik az EU-hoz.

“Ukrajnát mint tagjelölt országot kell üdvözölnünk, ez azon a felismerésen alapul, hogy jó munkát végeztek, de még nagyon sok tennivaló van hátra” – hangsúlyozta Von der Leyen. Mint mondta, 2016 óta az EU-nak társulási megállapodása van Ukrajnával, és annak keretein belül az ország 70 százalékban átültette az uniós szabályokat, szabványokat és normákat. “Ennek alapján a bizottság azt ajánlja, hogy Ukrajna kapjon lehetőséget arra, hogy az Európai Unió tagjává váljon. A tagjelölti státust azzal a feltétellel kell megadni, hogy Kijev számos területen további lépéseket tesz”-tette hozzá.

Moldova és Grúzia is ajánlást kapott

Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak, hogy erősítse meg Moldova és Georgia uniós tagsággal kapcsolatos kilátásait, biztosítson európai perspektívát számukra és adja meg a tagjelölti státuszt a két országnak – jelentette be Ursula von der Leyen.

Ursula von der Leyen közölte, Moldova és Georgia is bizonyította elkötelezettségét az európai uniós értékek betartása iránt. Mindkét ország szilárd alapot teremtett ahhoz, hogy tovább igazodjanak az uniós vívmányokhoz, de néhány feltétlenek még teljesülnie kell, további kulcsfontosságú reformok végrehajtása minkét fél részéről még szükséges – tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

 

(MTI)

Címlapkép: Kenzo TRIBOUILLARD / AFP

Ez is érdekelhet

képcím

A Spar bepanaszolta a magyar kormányt Brüsszelnél

képcím

Ukrajna megszavazta a sorkatonák leszerelését

képcím

Megvan az ukrán hadsereg új főparancsnoka