Az életben is szenvedélyes Fenyő Iván

Ma 39 éves a népszerű színész.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-06-15 10:46

Forrás_MTI

Szívtipró macsó, magára és másokra egyaránt veszélyesnek tűnő, gátlástalan élet királya, érzékeny és érzelmes művész, spirituális gondolkodó?

Mindegyik igaz és egyik sem vonatkozik teljes egészében hazánk egyik legnépszerűbb sztárjára, aki július 15-én ünnepli 39. születésnapját. A színházi szerepek mellett előszeretettel játszott sorozatokban (az Öt zsaru, Casino, Kossuthkifli és jelenleg a Korhatáros szerelem), szinkronizál és rádiójátékokban is szerepelt, sőt hangoskönyvet is készített. Fenyő Iván zajos magyarországi sikerei mellett már a kétezres évek elejétől elkezdett karriert építeni Hollywoodban. Számos válogatáson vett részt, majd profi ügynököt is alkalmazott, minek köszönhetően egyre több amerikai szuperprodukcióban láthattuk viszont (2005 – Bőrnyakúak, Sam Mendes rendezésében, 2012 – Az idők végezetéig).

Bár élethivatásának tekinti a színészetet, csak nemrég tért vissza a pályára egy 5-7 évig tartó önkéntes „száműzetés” után. A spirituális gondolkodóként töltött időszak eredménye egy magánkiadásban megjelentetett könyv lett, melynek címe: Észlelések, avagy egy gondolkodó ember naplója. Az elmélyült időszak eredményeként kikristályosodott a művészben, hogy az életfeladata az önkifejezés, amelyhez többféle eszközt is választhat, olyanokat, amelyek megfogalmazása szerint „örömet szereznek neki”.

A spirituális útkereséssel, önkéntes visszavonulással és buddhista elmélyüléssel töltött időszaknak a Korhatáros szerelem című, tavaly decemberben bemutatott sorozat forgatásai vetettek véget. Jelenleg is lubickol Bőgős Bandi szerepében, amely saját bevallása szerint azért olyan élvezetes számára, mert rendkívül távol áll a valós énjétől.

Mai nap hírei

Orbán Viktor: Ma és holnap Brüsszelben védjük a magyarok érdekeit

metropol.hu2 órája

Nyaralásra és italra költötte a szakszervezet pénzét a korábbi vezető

autopro.hu3 órája

Hatalmas mennyiségű fagyasztott csirkehúst borítottak ki az út szélén

agroinform.hu6 órája

Bomba árat kaptak a Xiaomi új csúcsmobiljai

gsmring.hu8 órája

Szél Bernadett karanténba vonult

budavidek.ezalenyeg.hu8 órája

Eltűnt Koós János özvegye, Dékány Sarolta - Aggódnak a barátok

life.hu8 órája

EP-alelnök: „ki kell éheztetni pénzügyileg” Lengyelországot és Magyarországot

demokrata.hu10 órája

Hugh Jackman felesége reagált férje melegbotrányára

joy.hu10 órája