Az egyik legerősebb páros esett ki az Ázsia Expresszből

Startlap - Startlap
A versenyzők rájöttek, hogy a piacozás komoly fizikai munka.

Az Ázsia Expressz szombati adásában három páros, Edináék, Zsoltiék és Katinkáék indultak hajszára.

Először kosárfonást tanultak a helyiektől, a tudományukat utána be is kellett mutatniuk.

Majd kávét őröltek a hagyományos módon, végül árut szállítottak ki a piacon. A feladatot nehezítette, hogy az áruk listája helyi nyelven és betűkkel volt felírva, így ehhez is segítségre volt szükségük.

Bár Zsoltiék az elején versenytársaik szavazata alapján 10 perc előnnyel indulhattak, de sajnos ezt rossz irányba tették, így már csak akkor érkeztek meg, mikor a többiek már javában piacoztak. Azonban így is beérték Katinkát, akinek a legtöbb energiája valószínűleg a sopánkodásra ment el, de elég a rohanás és a meleg megtette hatását, úgy érezte, el fog ájulni.

Zitáék befogadták a lestoppolt autójukba Zsoltékat, így Csutiék után elsőnek érkeztek célba. Csilláék természetesen így előreengedték Katinkáékat, ez pedig azt jelentette, hogy számukra fejeződött be a verseny.

Viszont ők is megkapták a rejtett párosként tovább játszás lehetőségét, a válaszuk viszont egyelőre nem derült ki.

 

Fotók: RTL Klub

Ez is érdekelhet

képcím

Nyilatkozott a polgármester, aki betiltotta Orbánék rendezvényét

képcím

Ha már unod a hagyományos köreteket: pikáns pácban sült karfiol

képcím

100 millió oka van a Fradinak, hogy figyelje a Championship...