Az aluljárókban már nincsenek hajléktalanok - körkép

Startlap - Startlap
A rendőrök az utcára űzték a fedél nélküli embereket.

Egyik napról a másikra eltűntek a belvárosi aluljárókból a hajléktalanok; a hajléktalanságot tiltó törvény keddi hatályba lépése után a Nyugati téri, a Blaha Lujza téri, az Astoria és a Deák téri metróaluljárókban sincsenek már hajléktalan emberek – írja az Index.

Egyelőre a belvárosi aluljárókra fókuszáltak a rendőrök, így az utcákon, parkokban ugyanolyan nyugalomban lehetnek a hajléktalanok, mint a törvény előtt.

Alig nőtt a menedékhelyek kihasználtsága

A legnagyobb probléma, hogy amíg a törvény célja az volna, hogy a hajléktalanok az utca helyett szállókon aludjanak, egyelőre mindössze 1,5 százalékkal nőtt a menedékhelyek kihasználtsága – számol be a 444.hu. A lap szerint a rendőrség eddig egyetlen hajléktalant sem szállított vagy szállíttatott éjszakai vagy nappali menedékhelyre. A következő napok nagy kérdése az lesz, hogy a rendőrök hol folytatják tovább az ellenőrzést.

A rendőrök előre figyelmeztetnek

Az Index több hajléktalant megkérdezett a jelenlegi helyzetről, akik azt mondták, a rendőrök előre figyelmeztették őket, így mindannyian tisztában voltak az új helyzettel és ismerték a törvénymódosítással járó következményeket.

Hétfőn vagy talán még vasárnap idejött egy rendőr, és nagyon kedvesen, korrekten figyelmeztetett, hogy az új törvény miatt maradjak távol az aluljáróktól, és amikor pihenek, kerüljem el a kamerával megfigyelt helyeket

– mondta egy férfi a Jászai Mari tér melletti parkban.

A megkérdezettek a belvárosban maradtak és aluljárók helyett parkokban húzzák meg magukat, de elmondásuk szerint sokan külsőbb kerületekbe vándoroltak.

Fejtetű, ágyi poloska, lopások a szállásokon

A kormányzati kommunikáció szerint a hajléktalan embereknek a szállón lenne a helyük, de a megkérdezettek szerint ez nem ennyire egyszerű. A legfőbb probléma, hogy a szállókon élőktől rendszeresen lopnak, illetve súlyos betegségeket, fertőzéseket kaphatnak el egymástól.

Ajánlottak egy szállót a Könyves Kálmán körúton, de nem akarjuk, hogy még egyszer az történjen, mint legutóbb, amikor mindketten fejtetvesek lettünk, és ágyi poloskákat hoztunk magunkkal

– mondta egy 22 éves lány, aki a Blaha Lujza téren próbál boldogulni.

Egy férfi a téren hasonló véleménnyel volt a hajléktalanszállókról.

Volt már ruhabogaram és hajbogaram is a szállón, elég volt egyszer, nem megyek én oda többet. És ez csak az egyik. A másik, hogy lopnak is. Amúgy szerintem nem is azzal van a baj, hogy az aluljárókban nem lehetünk már. Hanem inkább azzal, hogy nincs igazán megoldás

– mondta a férfi, majd hozzátette, hogy felesége már figyelmeztetést is kapott a rendőröktől.

Közmunka, bezárás

Míg az életvitelszerű utcán élést eddig pénzbírsággal büntették, az új szabályrendszer szerint köztéri munkát szabhatnak ki érte, vagy akár el is zárhatják, amennyiben három hónap alatt háromszor is elkapják a rendőrök.

„Az lesz a vége, hogy az emberek inkább bűnöznek, és akkor a börtönben legalább tudnak aludni és enni. Komolyan, ismerek olyat, aki kicentizi, hogy késő ősszel csinál egy kisebb lopást, hogy tavaszig ellegyen a börtönben” – mondta egy 30 éve hajléktalanként élő férfi, aki egy erdei kunyhóban szokta meghúzni magát.

Nem kizárt, hogy a napokban az aluljárókon kívül más köztereket is ellenőrizni kezdenek, s a rendőrség elküldi az utcán élőket. A kérdés csak az, hogy hova.

Ez is érdekelhet

képcím

Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Gödön

képcím

Sorozatgyilkos vadászhat bécsi hajléktalanokra

képcím

Finomlisztet hívott vissza a Nébih a boltokból