Áttörték a tüntetők a rendőrsorfalat, dulakodnak az egyenruhásokkal

Startlap - Startlap
A rendőrök is túlórázhatnak a tüntetés miatt.

A túlóratörvény elfogadása után több száz tiltakozó indult a Kossuth térről a Fidesz Lendvay utcai székházához. Itt a rendőrségi sorfallal várták őket, amit gyorsan áttörtek.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője hívta a tömeget békés sétára, azt mondta, el kell magyarázni mindenkinek, akivel találkoznak, hogy mi a probléma a rabszolgatörvénnyel.

A Margit hídnál már ezer fősre duzzadt a tömeg, a Gyertek velünk! és Demokráciát! jelszavakat skandálták. Lezárták a hidat, majd később a körutat is teljes szélességben.

Hat órakor indultak a pártszékház felé, ahol már állt a (nyilvánvalóan túlórázó rendőrökből álló* – a szerk.) rendőrsorfal, akikhez Meghoztuk a túlórapénzt!, és Konzultálni jöttünk! felkiáltásokkal közeledtek.

Két tüntető egy EU-s zászlóval felmászott a székház teraszára. Őket hamar elvitték a hatósági emberek.

Közben visszaállt a rendőrsorfal és a mögéjük szorulókat kiszorították az utcából.

Dulakodás is folyik időről-időre, egy maroknyi ember megy neki az egyenruhásoknak. Könnygáz szaga is terjedt a tömegben – ezt azonban nem biztos,  hogy a rendőrök vetették be.

Forrás: 444

Ez is érdekelhet

képcím

Karácsony Gergely: Itt az ideje, hogy elkezdjük visszafoglalni a...

képcím

Megütöttek egy tiltakozót, aki tükröt tartott Orbánnak a...

képcím

Önkénteseket toboroz Magyar Péter