Átlépte a 10 százalékot az infláció

Startlap - Startlap
3,5 százalékkal nőtt az élelmiszerek ára alig egyetlen hónap alatt, éves viszonylatban pedig közel 20 százalékkal drágult egy bevásárlás ára. Délelőtti hírösszefoglaló.

Már 10 százalék felett jár az infláció

Megérkeztek a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai a fogyasztói árak emelkedéséről. Idén májusban már több mint 10 százalékkal magasabbak árak tapasztalhatók a tavalyi évhez képest, a drágulás a legnagyobb mértékben a tartós fogyasztási cikkeket és az élelmiszereket sújtja. További információkért katt ide.

Kiderült, mennyi pénzt kapnak a pártok és alapítványaik

Közel 700 millió forintot kell Varga Mihálynak azonnal szétosztogatnia a választáson 1 százalék fölötti eredményt elérő pártok között Orbán Viktor határozata értelmében. A támogatások döntő többségét a Fidesz viszi, de számos ellenzéki párt is száz millió felett végzett. Részletek.

Babaváró hitel: durva kamatemelés jön

Eddig nem látott mértékben emelkedett a babaváró referenciakamata, amely a fő gondot akkor okozza, ha a gyermek mégsem születik meg. Míg a hitelkonstrukció indulásakor jellemzően 2 millió forintot kellett emiatt fizetni, mára ez az összeg rendkívül megnőtt. Mit jelent ez a gyakorlatban? Innen kiderül.

Volodimir Zelenszkij: A következő tél lesz a legnehezebb Ukrajna függetlenedése óta

Matt Cardy/Getty Images

Az ukrán elnök már a következő fűtési szezon ügyében tárgyal; Angela Merkel hat hónap után először beszélt nyilvánosan, és a témája a putyini agresszió volt; a háború miatt el nem ballagott harkivi diákok báli ruhás fotói jelentek meg az interneten, amelyeken iskoláik romjai előtt pózoltak; Oroszország tengeri humanitárius folyosókat hozott létre. Az orosz-ukrán háború eseményei percről percre.

Előkerült egy újabb gyanúsított a Völner-Schadl korrupciós ügyben

Immár tizenhatra nőtt a gyanúsítottak száma az igazságügyi minisztérium korábbi államtitkára és a Magyar Végrehajtói Kar elnökének milliárdos korrupciós ügyében. További információkért katt ide.

Már csak a Mi Hazán szavazói szeretik kicsit Putyint

Még Kínához és az USA-hoz is szívesebben közelednének a magyarok Moszkvánál, és az Oroszországhoz, illetve az orosz elnökhöz való viszonyulás erős összefüggést mutat a pártszimpátiával. A Závecz Research kutatásának eredményei itt olvashatók.

Már az első tanítási napján zaklatta a gyerekeket az új énektanár egy XVI. kerületi általános iskolában

A rendőrség néhány nappal ezelőtt, az intézmény előtti járdáról vitte el a pedagógust, akiről a gyerekeknek azt hazudták, egy haláleset miatt kellett távoznia – állítja az egyik érintett. A rendőrség eljárást indított, a tankerület megszólalt. Bővebben.

Egy férfi miatt volt bombariadó az Etele Plázában, aki így akart bosszút állni barátnőjén

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Gyorsan azonosították és elfogták a rendőrök az elkövetőt, aki kedd este robbantással fenyegette az újbudai bevásárlóközpontot. A 38 éves férfi különös magyarázatot adott tettére. Az esetről ebben a cikkben írnak.

Csökkenhet az emberi test mérete a felmelegedés miatt egy új kutatás szerint

Nagyszerű kövületek állnak rendelkezésünkre a legutóbbi nagy földtörténeti felmelegedés idejéből. Hátborzongató a hasonlóság a jelenlegivel

– írja az Edinburgh-i Egyetem paleontológusa, aki ősi emlősfajok története és az úgynevezett Bergmann-szabályként ismert ökológiai elv alapján állítja, hogy az emberiség tagjai kisebbek lesznek. A szakma nem fogadta osztatlan lelkesedéssel a kutató hipotézisét. Bővebben.

Viharos napok következnek

Az éjjel érkezett hidegfront hatására többfelé záporok, zivatarok alakulnak ki, és a változékony időjárás egyelőre velünk marad. A következő napok előrejelzése itt nézegethető.

(Címlapkép: Ákos Stiller)

Ez is érdekelhet

képcím

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot

képcím

Mi történt azóta, hogy Magyar Péter közzétette a hangfelvételt?

képcím

Itt van Magyar Péter és Varga Judit hangfelvétele