"Anya, én egyszer még világbajnok leszek, csak még nem tudom, milyen sportágban" - mondta Räikkönen 8 évesen

Startlap - Startlap
A ma 39 éves Jégember legjobb aranyköpései.

Kimi Raikkönnen, finn autóversenyző, 2007 Formula–1-es világbajnoka ma ünnepli a 39. születésnapját. Jégembernek is szokták hívni, utalva az északi származására és a hűvös, higgadt hozzáállására.

Ennek köszönhetően számtalan aranyköpéssel gazdagodhattunk, amit a Vezess.hu gyűjtött össze. A riportereket alaposan megizzaszthatja, de mi alig várjuk, hogy újra nyilatkozzon!

 

A pilóták számára a sisakjuk különleges jelentéssel bír. Számodra mit jelent a sajátod? “Azt, hogy megvédi a fejem.”

 

Van valami különleges szokásod a versenyek előtt, mielőtt felveszed a sisakodat? “Igen, megtisztítom, hogy jobban lássak.”

 

 “Ne beszélj hozzám a kanyar közepén!” (A finn pilóta versenymérnöke rádión mondott valamit Kiminek)

 

Mit ábrázol a tetoválás a csuklód felett? “Semmit.”

 

“Talán még sosem szexelt.” (Lewis Hamilton első győzelme után azt mondta, ez jobb volt a szexnél.)

 

Mivel töltötted az időt, míg felkészültél a szezonra? “Azt általában az Önök újságából szoktam megtudni.”

 

“Valahol azt olvastam, hogy a részeg emberek szerencséjével vezetek.”

 

Mit csinálnak a finnek szabadidejükben? “Nos, nyáron lehet horgászni és szexelni. Télen pedig… a horgászat kiesik.”

 

Az első szó, amelyet megtanultál olaszul? “Taverna” (Kocsma)

 

“Elegem lett a hokiból, otthagytam a fenébe, mert nagyon korán kellett kelni a reggeli edzésekhez.”

 

 

“Őszintén szólva, ez a verseny sem különbözött a számomra, mint az összes többi. Ugyanabban az ütemben közelítettem meg mindent, és a kormányt is ott fogtam, ahol eddig.” (utolsó Ferraris versenye után, 2008 végén)

 

“A versenyzés akkor jó, ha soha nem tudod igazán, mi fog történni.”

 

“Hagyj békén, tudom, hogy mit kell tennem” – Abu Dhabi Nagydíj, amikor a csapat arról tájékoztatta a versenyt vezető Kimit, hogy Fernando Alonso közeledik hozzá.

 

“Igen, igen, igen, igen minden alkalommal ezt csinálom, nem kell, hogy figyelmeztess rá”– Abu Dhabi Nagydíj a csapat a biztonsági autós fázis alatt felhívta a figyelmét, hogy melegítse az abroncsait.

 

Az Abu Dhabi Nagydíjat követő sajtótájékoztató: “Kimi ez az első győzelmed a 2009-es Belga Nagydíj óta. Mondanál nekünk valamit az érzéseidről.

Kimi: “Igazából nincs sok.”

 

Kérdés: Kimi, hogy működtek a gumik? Kimi: “Gurultak, mint általában.”

 

Milyen a szingapúri pálya? Kimi Räikkönen: “Valahol szélesebb, valahol szűkebb. Attól függ, hogy melyik szakaszon vagyunk.”

 

“Egy alkalommal – 10 körrel a verseny vége előtt – majdnem elaludtam. Megzavartak és kizökkentem a koncentrációból. Blokoltam a kerekeket, melynek következtében kicsit szélesen vettem a 3-as kanyart. Még rádió nélkül is tudtam, hogy azt mondják: Kimi, ébresztő!”

 

“Anya, én egyszer még világbajnok leszek, csak még nem tudom, milyen sportágban.” (8 évesen)

 

“Az emberek Jégembernek hívnak. Tök jó, meg minden, de én sosem így gondolkodom. Nem szeretnék olyannak látszani, akiből csak dől a hülyeség.”

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka