Alekosz különös bejelentése: börtönbe vonul

Startlap - Startlap
Újabb egetrengető fordulat a Való Világ hősének életében.

Közel fél évszázaddal Philip Zimbardo világhírű börtönkísérlete után a Való Világ egykori hőse is valami hasonlóval szeretne előrukkolni, de csak szólóban. Mindezt egy magyar fegyintézetben hozná össze.

– Kísérletem lényege, hogy Alekosz bűnözővé válása hiteles közegben integrálódjék. Fedett nyomozói státuszom rejtve maradjék – írta a Facebookon, ahol részletesen kifejtette miként képzeli el korszakalkotó ötletének kivitelezését, melyhez Pesti Ferenc ezredes, a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetének parancsnokának segítségét kérné.  Mindezt azért, hogy rosszfiúként be tudjon épülni a maffiába.

Azt akarja elérni, hogy kísérleti jelleggel 48 órára zárják a rabok közé. Természetesen itt nem érne véget az egetverő sztori, hiszen ezek után hiánypótló előadásokat tartana a kinti életről, az aktuális tévéműsorokról, no meg persze tippekkel látná el a fogvatartottakat a társadalomba való visszailleszkedést illetően.

A közzétett poszt után azért többen még jó tanáccsal látták el a hozzászólások során, hogy mire ügyeljen, ha már a hűvösön lesz. Főként testi épségére tette célzásokat, de jó páran felhívták arra is a figyelmet, hogy szexuális zaklatás is érheti. Alekosz úriemberként köszönte meg a tanácsokat, és az aggódó szavakat is.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Puszta kézzel nyomta ki volt barátnője mindkét szemét - az...

képcím

Havi nettó 400 ezer forintért keresnek börtönőröket Csengeren -...

képcím

Embercsempészek: közzétette a kormány, hogy hányat engedtek el