Alain Delon: Utálom ezt a kort, hányok tőle

Startlap - Startlap
"Sajnálkozás nélkül hagyom itt a világot"

Sajnálkozás nélkül fog meghalni, mondta a 82 éves Alain Delon pályafutása 60. évfordulóján adott interjújában, amelyet csütörtökön közölt a Paris Match.

“Az élet már nem tartogat számomra sokat, mindent megismertem, mindent láttam már. De mindenekelőtt utálom ezt a kort, hányok tőle” – közölte a színész. “Nincs többé tisztelet, nincs adott szó. Csak a pénz számít. Egész nap csak a bűnözésről hallunk. Tudom, hogy sajnálkozás nélkül hagyom majd itt a világot”.

Delon az interjúban mesélt pályafutásáról, családjáról, a nőkről, akiket szeretett és a barátairól, akiket elveszített. „Szinte mindannyian meghaltak már.” Legutóbb az augusztusban 79 évesen elhunyt Mireille Darc színésznőtől kellett elbúcsúznia, akivel a hetvenes években élt együtt.

Keresi a párját, de manapság már nem találja “az igazit”.

“Nem állítom, hogy nincsenek jelöltek, akad vagy tíz, de egyikük sem olyan, akivel be tudnám fejezni az életemet. Egy olyan nőt tudnék elvenni, aki kész lenne elkísérni a végső pillanatig” – fejtette ki a színész.

Bár a legutóbb tervbe vett, La maison vide című filmje nem készült el, de megjegyezte, hogy egy utolsó filmre még szívesen vállalkozna.

A mozikban Delont 2008-ban láthatta a magyar közönség legutóbb az Asterix az olimpián című vígjátékban, amelyben Julius Caesart alakította. Ritkán látni őt a bulvárlapokban, legutóbb akkor írtunk róla, amikor együtt mulatott a 84 éves Belmondóval.

 

 

Forrás: MTI

Címlapfotó: MTI/ EPA/Urs Flueller

Ez is érdekelhet

képcím

Totem: Tóth Gabi reagált férje kiesésére

képcím

Titokban házasodott meg Demcsák Zsuzsa, saját magát buktatta le?

képcím

Alain Delon sírva vette át életműdíját lányától