Kiemelt Hírek 2019. december 12.

Ákos nem akarja, hogy lánya fesse a körmét

Startlap Kiemelt Hírek 2019. december 12.
De van valami, amitől még a színes körömknél is jobban bedühödik. Bulvárösszefoglaló.

Kovács Ákos két nagy ellensége a körömlakk és a liberalizmus

A dalszerző az InfoRádiónak nyilatkozott az apaság rejtelmeiről, ekkor került szóba egy bájos családi történet, és egy fontos elv, amiből levontuk a fenti következtetést. Ha érdekel, mik hangzottak el, akkor ezt a cikket olvasd el.

Tóth Gabi először szólalt meg a szüléséről, ami épp olyan rendhagyóra sikerült, mint a kislánya neve

Úgy tűnik, az énekesnő és Krausz Gábor azért nem akarták eddig hivatalosan bejelenteni a szülés tényét, hogy még nagyobb durranás lehessen a hír a Story magazinban. De vége a kétségek közötti tépelődésnek, az interjú megjelent: ebben beszámoltak arról, mennyire nem hétköznapi módon zajlott a szülés, és egy csomó más izgi dologról, például elmesélték, miért küldték haza kislányuk zokniját a kórházból.

Jakupcsek: El sem tudnám képzelni az életet gyerekek nélkül, még ez a három is nagyon kevés ahhoz képest, amennyit szívem szerint vállaltam volna. Legalább kilencszer futottam neki a gyerekszülésnek, ennyi jött össze

Tudtad, hogy Jakupcsek Gabriella igazából színésznőnek készült, és az egyetemre is felvették, és aztán egy hosszú út és egy apró véletlen vezetett odáig, hogy képernyőre került? És azt, hogy másfél évig Párizsban élt? A műsorvezető többek között erről is beszámolt a vele készült szuper nagyinterjúban, és egy rakás érdekes dolgot osztott meg arról, mi zajlott a kulisszák mögött a 28 éves páratlan karrierje során, de beszélt az új könyvéről és a családi életéről is.

Végre megtudhattuk, honnan van pénze az utazgatásra Bódi Sylvinek

Bódi jelenleg szemétszedéssel foglalkozik a Fülöp-szigeteken, de már tíz éve általában valami egzotikus helyen tartózkodik Magyarország helyett. 

Görög Zita kisfia leírhatatlanul cuki

A híresen szép modell kisfiát Timonnak keresztelték, és annyira aranyos, hogy neki még ez a keresztnév is jól áll.

Katalin hercegné felvette Diana tiaráját, és olyan méltóságteljessé változott, mintha csak Grace Kellyt látnánk viszont

Fotó: Samir Hussein/WireImage

Vilmos herceg 37 éves felesége egy formális rendezvény alkalmából viselte az ékszert, amihez fekete bársony estélyit választott, és fenségesen mutatott. Képeket itt találsz.

Rubint Réka testvére elhunyt húgukról mesélt

A fitneszedző 7 évvel idősebb bátyja, Róbert korábban kerülte a nyilvánosságot, de most mégis címlapon szerepel Rubint Rékával, és egy eddig sosem hallott történetet osztott meg.

Molnár Anikó új melleket szerzett magának, és ennek nagyon örül

Ez már a negyedik mellkorrekciós műtétje volt, kisebbre váltott, és egy köldökig széttárt köntösben mutatta meg az eredményt mindenkinek, plusz áradozott egy keveset az új testrészeiről.

Öt év után feladták a próbálkozást: lombikprogramba kezdenek Solti Ádámék

A színész ebben a cikkben vall a megpróbáltatásaikról és a terveikről.

Hatalmas fordulat állt be Szalay Kriszta ügyében: mégsem kell éhségsztrájkolnia

Halász Judit és Szalay Krisztina 2013-ban az MTVA stúdiójában. (MTVA Fotó: Zih Zsolt)

A színésznő otthona a szomszédban zajló építkezés miatt életveszélyessé vált, de hosszú hónapok után előrelépés történt.

Keresés az oldalon