Akár 5 milliót is kereshet jövőre egy miniszter - havonta

Startlap - Startlap
'A miniszter úr 5 milliót keres, én meg 52 ezret.'

Akár többszöröse is lehet a miniszterek fizetése a 2019-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslat alapján – írta az Index. Eddig a köztisztviselői illetményhez kötötték a fizetést, ezután pedig úgy állapíthatják meg, hogy az nem lehet több, mint minisztériuma alá tartozó állami vállalatok vezetőié. Amit egyébként az előző években alaposan megemeltek.

Eddig egy miniszter a köztisztviselői illetmény 15,6-szorosát kapta, ehhez hozzájött 50 százaléknyi kiegészítés és 65 százaléknyi pótlék, ami összesen 1 296 321 forint, ezt csökkentheti jog szerint a miniszterelnök az alapilletmény 20 százalékával.

A Varga Mihály által kedden benyújtott törvényjavaslat szerint így változna a fizetéssel kapcsolatos szabály:

„a személyi illetmény havi összege nem haladhatja meg a miniszter által irányított vagy felügyelt központi államigazgatási szerv, központi államigazgatási szervnek nem minősülő költségvetési szerv, illetve a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaság által ugyanazon személynek a tárgyévet megelőző évben kifizetett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint munkaviszonyból származó jövedelemnek minősülő, legnagyobb éves jövedelem egytizenkettedét”.

Azaz nem kaphat több fizetést egy miniszter, mint az alá tartozó állami cég legjobban fizetett dolgozója. Ez például a Magyar Posta, a MÁV, az MVM és a Magyar Fejlesztési Bank vezetői esetében 5 millió forintot jelent. A javaslat szerint, ha így állapítják meg a fizetést, akkor ezen felül pótlékot, kiegészítést nem kaphat a kormánytag.

„A miniszter úr 5 milliót keres, én meg 52 ezret”

Az ATV riportjából kiderül, mit szólnak ehhez az emberek. Többeket tulajdonképpen nem zavarna ez, ha ők is annyit keresnének, amennyiből nyugodtan megélhetnének.

Ez is érdekelhet

képcím

Megvan a minimálbér hivatalos, új összege

képcím

Megvan a megállapodás a minimálbérről: akár 560 ezer körül...

képcím

Kvíz: Palkovics, Liu fivérek - Tudod, hogy mi történt velük?