Áder visszadobta a kötelező kéményellenőrzését eltörlő törvényt
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.
A parlament honlapján elérhető levelében az államfő azt írta:
“Az önkéntes, megrendelésen alapuló kéményseprőipari szolgáltatás a biztonsági szint radikális csökkenését jelenti, és az életveszélyes helyzetek számának jelentős növekedését eredményezheti. A nemzetközi tapasztalatok szerint a balesetek száma többszörös azokban az országokban, ahol önkéntességen alapuló rendszer működik.”
A köztársasági elnök emellett jogalkotási, jogszabályszerkesztési kifogást is emelt a törvénnyel kapcsolatban. Annak ellenére ugyanis, hogy az Országgyűlés a jogszabály kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit nem fogadta el, az államfőnek megküldött törvényszöveg sarkalatossági záradékot tartalmazott.
Az államfő arra kérte az Országgyűlést, hogy tárgyalja újra a jogszabályt és a jelzései megfontolásával fogadja el ismét. A parlament kedden 119 igen szavazattal, 34 nem ellenében és 23 tartózkodás mellett fogadta el a belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló belügyminiszteri törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelékezéseit.
Az elfogadott javaslat indoklása szerint a jelenlegi szabályok évenkénti, illetve kétévenkénti kéményellenőrzés lehetővé tételére kötelezték a családi házakban lakókat, ami adminisztrációs és időbeli terhet jelentett nekik. A jövőben azonban a tulajdonosok szükség szerint maguk rendelhetik meg a továbbra is ingyenes ellenőrzést és tisztítást egy általuk választott időpontra, így nem függnek a szolgáltató munkavégzési rendjétől – hangsúlyozta a belügyi tárca az előterjesztésben.
Forrás: MTI
Címlapfotó: MTI/Bruzák Noémi