A vörösterrorral indokolja távozását Hegedűs Lorántné

Startlap - Startlap
Nem akarja, hogy összemossák a látszattevékenységet folytatókkal.

Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról a Jobbikból és annak frakciójából február végén kilépett Hegedűs Lorántné – írja az MTI.

Nem akar a többi függetlennel keveredni

A képviselő azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy nem kívánt független képviselőként dolgozni, nehogy “a látszattevékenységet, vagy destrukciót folytatókkal” bárki is egy platformba sorolhassa.

Vörösterror

„Az Országgyűlésből történő távozásom március 21-i bejelentésével is egyértelműsíteni kívánom, hogy számomra elfogadhatatlan a vörösterror szellemiségének, továbbá Kádár-Apró-Dögei örökségének felélesztése a hazai közéletben” – áll Hegedűs Lorántné közleményében.

 A Jobbik alelnöke is volt

Hegedűs Lorántné háromszor jutott a parlamentbe a Jobbik országos listájáról. Kilépéséig a párt alelnöke is volt. Távozását bejelentő közleményében azt írta: áthidalhatatlanná vált politikai stratégiai nézetkülönbségbe került eddigi pártjával, “posztkommunistákkal történő bármilyen közösségvállalás” ellentétes neveltetésével és személyes meggyőződésével. 

Ez is érdekelhet

képcím

Megszavazta a parlament, listás választás lesz Budapesten

képcím

Megszavazta a parlament a szuverenitásvédelmi törvényt

képcím

Kétharmados törvényeket módosíthat a parlament