A volt tiszti főorvos húsz év intenzíves tapasztalattal sem kellett önkéntesnek

Startlap - Startlap
Több más ismert, egészségügyi végzettséggel rendelkező ellenzékieket is elutasítottak az intézmények, például Rig Lajos jobbikos képviselőt és Kunetz Zsombor egészségügyi szakértőt. Esti hírösszefoglaló.

A volt tiszti főorvost húsz év intenzíves tapasztalattal sem kellett önkéntesnek

Falus Ferenc pont légzésintenzív-osztályon dolgozott. Nem árt megjegyezni, hogy Falus nem a hivatalos csatornákon keresztül jelentkezett kórházi munkára, ugyanakkor kiderült, hogy több más ismert, egészségügyi végzettséggel rendelkező ellenzéki figurát is elutasítottak az intézmények, például Rig Lajos jobbikos képviselőt és Kunetz Zsombor egészségügyi szakértőt. Falus Ferenc beszámolója a történtekről erre a linkre kattintva olvasható.

Magyar Orvosok Szakszervezete: Nem kell pánikot kelteni, viszont a valóságot be kellene mutatni

Míg Kásler Miklós vasárnap azt mondta, a magyar egészségügyi rendszer “meg se rendült”, Tóth Judit, az érdekvédelmi szervezet alelnöke egészen más jellegű tapasztalatokról számolt be

Egyes kórházakban a 65–70 év felettiek számára nem jut lélegeztetőgép, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály

– közölte. Tóth az ATV Start című műsorában hétfőn nyilatkozott a magyar kórházakban uralkodó lesújtó állapotokról. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket nélzd meg.

Karácsony Gergely: Ennél szemetebb dolgot elképzelni sem tudok, hogy megint a NER-oligarchák keressenek egy rakat pénzt a legszegényebb, beteg emberek kárára

A főváros főpolgármestere reagált a hírre, miszerint “Habony Árpádhoz köthető befektetők érdekében szüntetné meg a kormány a Szabolcs utcai hajléktalan kórházat”. Az esetről, illetve Karácsony Gergely válaszáról ebben a cikkben írnak.

Rusvai Miklós szerint a kínai oltóanyag veszélyes lehet azoknak, akik egy bizonyos allergiával küzdenek

A víruskutató a Kossuth Rádió délelőtti műsorában adott interjújában több fontos kijelentést tett a koronavírussal, az oltásokkal és a tesztekkel kapcsolatban. További információkért katt ide.

Orbán Győző bányacége tizenháromszor akkora osztalékot fizetett a tulajdonosainak, mint a versenytársai

Fotó: MTI/Beliczay László

A miniszterelnök apjának többségi tulajdonába tartozó Dolomit Kft. árbevétel és profit tekintetében egyaránt kiugróan teljesít, milliárdokkal gazdagítva meg Orbán Győzőt. A bányatársaság annak ellenére rendre leszakít jelentős állami megrendeléseket, hogy a konkurenciánál jóval drágábban szállítanak építőanyagokat. Bővebben.

A balassagyarmati polgármester szerint koronavírusos betegek járnak be dolgozni a fizetési bónuszrendszer miatt

A fideszes Cseh Gábor, aki onnan lehet ismerős, hogy rendszeresen közzéteszi az adatokat a járvány helyi állásáról, és már jóval azelőtt, hogy a kormány intézkedni kezdett az iskolabezárásokról, arra kérte a szülőket, maradjanak otthon a gyermekeikkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához, illetve a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségéhez fordult. Mi történt? Innen kiderül.

Orbán Viktor Üzbegisztánba utazott

A kormányfő Turkesztánba is elment volna a sosem látott erővel tomboló harmadik hullám közepén, de a kazah vezetők inkább online csúcstalálkozó mellett döntöttek. Részletek itt.

Rasszizmus miatt bepanaszolták Magyarországot az UEFA-nál

Az U21-es Európa-bajnokság magyar-román meccse körüli csúnya botrányok folyományaként a román szövetség panaszt tett az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA). Az ügyről ebből a cikkből tájékozódhatsz.

Gődény György ismét milliós pénzbüntetést kapott

Február vége óta ez már zsinórban a harmadik nagy összegű bírsága a vírusszkeptikus gyógyszerésznek, amelyekből még egyet sem fizetett ki. Mindez a BRFK tájékoztatásából derült ki, ahogy az is, hogy a legutóbbi jogellenes megmozdulás miatt százak ellen indult eljárás. Bővebben.

Minden második román azt hiszi, hogy Magyarország el akarja szakítani Erdélyt

Fotó: Mel Longhurst/VW Pics/Universal Images Group via Getty Images

Felmérést végeztek Romániában a nacionalizmusról, az álhírekről és a félretájékoztatásról. A közvélemény-kutatás izgalmas eredményekkel zárult. Részletek itt.

Ez is érdekelhet

képcím

"El kell foglalnunk Brüsszelt" - Orbán Viktor kiadta választási...

képcím

Orbán: Ezt most túlzásnak érzik a hallgatók, de nem túlzás

képcím

Folytatódhat Orbánék konferenciája Büsszelben