A veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdeményezi a kormány

Startlap - Startlap
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a világjárvány továbbra is tart, és a "rendkívüli és átmeneti jogi keretek" eddig is jól szolgálták a védekezést. Délelőtti hírösszefoglaló.

MTI/Kovács Tamás

A veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdeményezi a kormány

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a világjárvány továbbra is tart, és a “rendkívüli és átmeneti jogi keretek” eddig is jól szolgálták a védekezést. További információkért katt ide.

Blikk: A dunakeszi családirtó többször beszélt a barátainak a gyilkosságról, volt párja távoltartási végzést akart

A szigetszentmiklósi férfi volt felesége rettegett, az ismerősök azonban, habár drogozásról és depresszióról beszélnek, állítják, “álmában sem gondolta senki, hogy tényleg megteszi” – írja a Blikk. Bővebben.

Digitális oktatás: ha a diákok kaphatnak oltást, nem engedélyezhetik

MTI/Varga György

Miközben a 17 éven aluliak 40 százaléka sem vette fel még az oltást, a Népszava értesülései szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma hatodik osztály felett gyakorlatilag betiltotta a digitális oktatást, továbbá jelentősen lazítottak a karantén és a kontaktkutatás szabályain. Részletek.

Matolcsy Ádám barátjáé lett a jegybanki alapítványok által épített budai luxusétterem

Pintér Máté, aki hivatalos iratokban sosem tűnt fel, de már a megnyitás után a Felix ötletgazdájaként jellemezték, néhány száz millióért kapta meg a prémium kategóriás étterem üzemeltetési jogát. Az éttermet, amelynek beruházásáról pár éve még “kulturális és közösségi térként” írt a kormányközeli sajtó, a Magyar Nemzeti Bank alapítványain keresztül milliárdokból vásárolták meg, illetve újították fel. Az ügy Pintér Máté kapcsolatai, illetve korábbi hitelei és kormányzati támogatásainak ismeretében válik igazán érdekessé. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket nézd meg.

Koronavírus itthon: 12 ember halt meg egyetlen nap alatt

Az új fertőzöttek száma több mint százzal emelkedett az előző napi adatokhoz képest. A legfrissebb, hivatalos járványügyi statisztikák erre a linkre kattintva találhatók.

Varga Judit szerint zavarja Brüsszelt, hogy Magyarország “ellenáll az LMBTQ-lobbinak”

Az igazságügyi miniszter “teljesen alaptalannak” tartja az Európai Parlament keddi állásfoglalását, amely az azonos neműek házasságának és élettársi kapcsolatának elismeréséről szól. Varga Judit szavai ebben a cikkben olvashatók.

A honvédelmi miniszter válaszolt az Orbán Viktor római útjáról szóló kérdésekre

“Képzett és gyakorlott pilótaként pontosan tudja, hogy az Ön által hivatkozott portálok által közölt információk nem képeznek hivatalos adatot az egyes repülések nyomonkövetésére” – közölte Benkő Tibor Hadházy Ákossal. Az ügyről és annak fejleményeiről ebből a cikkből tájékozódhatsz.

Ma indul a világ első magán űrutazása, amin már nem csak szupergazdagok vesznek részt

Getty Images/Bettmann

Elon Musk csapatának tervei szerint szeptember 15-én este az amerikai milliárdos, Jared Isaacman három társával elindul a világűrbe. Az “egy gazdag ember sok pénzért kilöveti magát a bolygóról irdatlan sok pénzért” típusú jelenség újnak immár távolról sem mondható, de ez a projekt több szempontból is más, mint elődei, és ennek csak az egyik oka az utasok izgalmas története. Bővebben.

Csodakút Somogyban: 50 fokos víz tört fel

Mindenki legnagyobb meglepetésére egy 80 éve fúrt kerekes kút vize vált forróvá. A megszólaló szakértő és a tulajdonos nagy reményeket fűz a dologhoz. Részletek.

A felhők már gyülekeznek

Érkezik a hidegfront. A következő napok időjárás-előrejelzése itt olvasható.

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter reagált az interjúra: Varga Judit "hol ököllel, hol...

képcím

Magyar Péter most Deutsch Tamást hozta kínos helyzetbe

képcím

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot