A nap legfontosabb hírei - 2017.09.05

Külső forrás -
Bud Spencer szobor készül, Enyedi Ildikó filmjét küldjük az Oscarra, Lázár pedig átnevezné Csongrád megyét.

Megvan, melyik filmet küldjük az Oscarra

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását nevezi Magyarország az Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel. A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása a világpremierje alkalmával, februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét.

Az amerikai filmakadémia szabályzata szerint az idegen nyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2016. október 1. és 2017. szeptember 30. között mutattak be hazai moziforgalmazásban. Az Oscar-díjakat 2018. március 4-én 90. alkalommal adják át.

Óriás Bud Spencer szobrot állítanak fel a Corvin sétányon

Egy egész alakos, 5/4-es méretű bronzból készült szobor fog állni Budapesten, a Corvin sétányon. Tasnádi Szandra szobrászművész a színészóriás halálát követően ajánlotta fel a művet az Önkormányzatnak, ami a tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október 31-ére már állni is fog.

Fotó: Corvin negyed

Nagyot nyert a magyar állam Strasbourgban

Másodfokon érvénytelenítette az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a Magyarországot a nyugdíjtörvény egyes rendelkezései miatt korábban elmarasztaló ítéletet, kimondva, hogy a vitatott szabályok nem jogsértőek – közölte a strasbourgi székhelyű törvényszék kedden.

Az ügy előzménye, hogy az öregségi nyugdíjban részesülő, de ezzel párhuzamosan a közszférában dolgozó Fábián Gyulának a törvény módosítása után felfüggesztették a nyugdíja folyósítását. A 2013. január 1-től hatályos szabályok értelmében a közszférában nem lehet egyszerre fizetést és nyugdíjat is kapni: a továbbfoglakoztatottaknak munkaviszonyuk ideje alatt le kell mondaniuk az öregségi nyugdíjról.

A férfi 2013 decemberében fordult az EJEB-hez, amely két évvel később kimondta, hogy az új szabályozás sérti a megkülönböztetés tilalmát, és így ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével. Az ügyet a magyar állam fellebbezése nyomán végül a másodfokú tanácsként működő nagykamara elé utalták, amely most megsemmisítette a korábbi ítéletet.

Lázár átnevezné Csongrád megyét

Csongrád-Csanád megyévé neveztetné át Csongrád megyét a hétfőn benyújtott parlamenti javaslatával Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A megye székhelye továbbra is Szeged lenne.

Lázár indoklásként azt írta, hogy a földrajzi nevek a magyar nyelv és történelem számos – esetenként sok száz éves – emlékét őrizték meg. A miniszter szerint a "történetileg kialakult, a helyi lakosság által is széles körben ismert és elfogadott neveket nem túlzás kulturális örökségnek tekinteni" – írta az MTI.
A tényleges névhasználatra Lázár önálló hatálybalépési időpontot javasolt: 2020. június 4-ét.

Elárulta Sthol András, miért vállalta el a Sztárban szárt

Új zsűrivel tér vissza szeptember 10-én a Sztárban Sztár ötödik évada. A TV2 népszerű showműsorában Liptai Claudia és Majka mellett Stohl András és Papp Szabi foglalnak majd helyet a zsűriszékekben.

 „Az elmúlt években fogalmazódott meg bennem, hogy hiányzik a televíziós műsorvezetés. Rengeteg munkám van, folyamatosan játszom színházban, rádiózom, de vágytam arra a fajta adrenalin löketre, amit csak az élő show-k nyújtanak”  – mondta a Blikknek Stohl András, akit csak a második adástól láthatnak a nézők. A színész egy színházi előadás miatt hagyja ki az első adást.

Egymást érik a frontok

Továbbra is változékony időre számíthatunk. Északkeleten érint minket egy hidegfront, majd holnap már nyugat felől érkezik a következő. Jelentős csapadékot nem okoznak, de elszórtan záporok kialakulnak. A legtöbb napsütésre előre láthatólag szombaton számíthatunk – írja a Kiderül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul.

Ez is érdekelhet

képcím

Véget ért a várakozás, Norris életében először nyert futamot,...

képcím

Ez ám a történet: a németeknél valóra vált a csemberi Szabó...

képcím

A Debrecen edzője: "Egész este itt lehetnénk, ha a...