A magyar vízilabda egyik legnagyobb klasszisa 42 éves lett

Startlap - Startlap
A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás ma ünnepli a születésnapját.

Ha össze kellene állítani a világ legjobb vízilabdázóinak listáját, nehéz lenne eldönteni, melyik magyar játékos kerüljön előre, mindenesetre azon aligha veszne össze bárki, hogy Kásás Tamásnak a szűk elitben van a helye.

Kásás Tamás 1976. július 20-án született, és már hatévesen elkezdett vízilabdázni, 17 évesen pedig ifjúsági Európa-bajnokságot nyert, és nagyszerű pályafutás előtt állt, amely ki is kerekedett.

Magyarországon játszott a Ferencvárosban, az Újpestben és a Vasasban, ám érdekes, bajnokságot egyik csapattal sem nyert, igaz, az FTC-ben és a Vasasban csak egy évet játszott, míg Újpesten kettőt, és a LEN-kupát el is hódította. Külföldi csapataival viszont annál nagyobb sikereket ért el, Olaszországban szerepelt a Posillipo Napoliban, az RN Savonában és a Pro Reccóban, és mindhárom együttessel volt bajnok. Összesen hat arany- és három ezüstérmet szerzett az olasz bajnokságban, időközben pedig háromszor megnyerte a Bajnokok Ligáját, egyszer pedig a KEK-et.

A legnagyobb sikereit azonban kétségkívül a magyar válogatottal érte el. Az ifjúsági Eb-győzelem mellett junior világ- és Európa-bajnokságot is nyert, míg a felnőttek között tulajdonképpen minden trófeát elhódított. Háromszoros olimpiai bajnok, világbajnokságon egy arany- és három ezüstérem a mérlege, kétszer megnyerte a világligát, kétszer a világkupát és kétszer az Európa-bajnokságot, de a többi alkalommal is éremmel távozott többnyire.

Kétség sem férhet hozzá, hogy a vízilabda egyik legnagyobb alakja, nem véletlenül kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét csillaggal, de megválasztották Budapest díszpolgárának, az évtized vízilabdázójának, kapott miniszteri elismerő oklevelet, Prima díjat, beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe és az úszósportok Hírességek csarnokába.

Ezek után már csak annyit fűznénk hozzá, hogy Isten éltesse sokáig a 42 esztendős Kásás Tamást.

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka