A Lombard Pápa tulajdonosa saját maga öntötte a lakásában a hamis aranytömböket

Startlap - Startlap
Volt olyan, akitől Bíró Péter 2 milliárd forintos kölcsönt kapott a hamis nemesfémért.

Bíró Pétert, a Tatabánya, a Haladás és a Pápa csapatainak egykori tulajdonosát 2015-ben bilincsben vitték el a rendőrök, ugyanis a zálogházláncot üzemeltető üzletember ellen bank és magánmilliárdosok tettek feljelentést, akiktől Bíró hatalmas kölcsönöket vett fel, de cserébe hamis aranytömböket adott – írja a 444.hu.

Volt olyan, aki 2 milliárd forintot adott kölcsön Bírónak trombitarézből öntött aranytömbök fejében. Három évvel ezelőtt még senki se tudta, hol is készülhetett a feltehetően több száz kilogrammnyi réztömb. A tárgyaláson azonban most kiderült, hogy Bíró saját kezűleg, otthonában öntötte a tömböket.

További érdekes pontja az ügynek, hogy a 2015-ben még 30 milliárd forintra becsülték a becsődölt zálogházak céges, illetve a tulajdonos Bíró Péter magántartozásait, most azonban kiderült, hogy csupán 5-6 milliárd forintos kárigényt jeleztek a károsultak.