A legjobbak választása: ezekre az egyetemekre mentek idén a legtöbb felvételipontot gyűjtő magyar diákok

Startlap - Startlap
A döntő többségük budapesti egyetemre jelentkezett, és egy kar kimagaslóan népszerűnek bizonyult.

Ötödjére készítette el az ELTE a “legjobbak rangsorát”, vagyis egy összesítést arról, hogy mely egyetemeket választják azok a diákok, akik a legkiválóbb eredménnyel zárták a felsőoktatási felvételijüket. Az adatokból kiderül, hogy a főváros változatlanul vezet a preferált egyetemek, illeve az eredményes diákok kitermelésének tekintetében egyaránt. A legnépszerűbb kar pedig a kiváló hallgatók között a Corvinus GTK-ja.

Két szempontból is mértékadó ez a rangsor. Egyfelől az igen magas pontszámot elért hallgatók valódi piaci visszajelzést adnak az egyetemek kínálatára, hiszen ők valóban válogathatnak az intézmények és szakok között, másfelől az ő esetükben a nyelvvizsga, emelt szintű érettségi, középiskolai versenyek eredményei jelzik, hogy többségük értékválasztása, pályaorientációja, munka-tudatossága kiforrottabb lehet

– írja az ELTE. Idén a felső tíz százalékba 4135 diák került be, akik legalább 453 pontot értek el a felvételin. A kiváló diákok között magasan a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Kar (BCE GTK) a legnépszerűbb, összesen 695-en választották ezt a kart, ami azt jelenti, hogy minden hatodik kiváló tanuló ide jelentkezett. A második a BME Villamosmérnöki Kar (BME VIK) a harmadik Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar (SE ÁOK), és a negyedik az ELTE Bölcsészettudományi Kar (ELTE BTK).

Így a BCE GTK-ra idén felvett összes diák (1495 fő) közül 46,5% tartozik a legjobbak közé. Ez az arány az ELTE BTK-n 16,6%, a BME VIK-n 21,9%, de ebben az összesítésben az élen az SE ÁOK áll, ahol a felvettek 69,9 százaléka ért el kimagasló felvételi eredményt. A lista első tíz helye így néz ki, az első százalék azt mutatja, hányan választották az adott kart a top 10 százalékba került hallgatók közül, a második pedig azt, hogy az összes felvett hallgató milyen aránya tartozik a legjobb tíz százalékba:

  1. BCE-GTK: 695, 16,1%, 46,5%
  2. BME-VIK: 271, 6,3%, 21,9%
  3. SE-ÁOK: 267, 6,2%, 69,9%
  4. ELTE-BTK: 249, 5,8%, 16,6%
  5. ELTE-PPK: 192, 4,4%, 32,1%
  6. BME-GPK: 183, 4,2%, 30,3%
  7. ELTE-ÁJK: 157, 3,6%, 29,1%
  8. ELTE-TTK: 156, 3,6%, 18,5%
  9. BCE-TK: 134, 3,1%, 28,5%
  10. ELTE-IK: 105, 2,4%, 16,3%

A BCE GTK tehát magasan az első helyen áll a karok között, de intézményi szinten az ELTE és a BME is erős vonzerővel bír. A főváros meghatározó szerepét mutatja, hogy a legjobb felvételi eredményt elért 10 százalék négyötöde választott Budapesti intézményt, valamint a legjobb diákok egyharmada itt is érettségizett. A hallgatók top 10 százaléka 25 egyetemi kar között oszlik meg, míg a többi egynegyed 111 kar között, és a vezető 25-ös csoport összetétele két intézményt kivéve az elmúlt öt év során nem változott.

Ez is érdekelhet

képcím

Ismét Magyarország lett a legkorruptabb ország az EU-ban

képcím

Elhunyt a műegyetemi tűzesetben megsérült dolgozó

képcím

RTL: Vegyi fegyvernek minősülő szerek voltak az ELTE laborjában