A koronavírusos betegek holttestei is fertőzhetnek

Startlap - Startlap
Erről bangkoki orvosok adtak hírt egy konkrét eset alapján, amelynek során feltételezhetően egy elhunyt személy adta át a járványt, ezzel újabb halált okozva. Reggeli hírösszefoglaló.

Bangkoki orvosok szerint a koronavírusos betegek holttestei is fertőzhetnek

Won Sriwijitalai, az RVT Orvosi Központ munkatársa és kollégái friss tanulmánya szerint lehet, hogy az új koronavírus áldozatai a páciensek halála után is fertőzhetnek. Erre a következtetésre egy konkrét eset alapján jutottak, amelyet a téma további részleteivel együtt itt ismertetnek.

Tovább emelkedett a koronavírus magyarországi fertőzötteinek és halottainak száma

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírust, és több beteg belehalt a fertőzésbe. A koronavírussal kapcsolatos friss, hivatalos statisztikákat erre a linkre kattintva találod.

A Magyar Közlöny helyett Orbán Viktor Instagramján jelent meg először egy fontos rendelet

Szokatlan dolgot szúrt ki a sajtó Orbán Viktor Instagram-oldalán: az érettségi megszervezéséről szóló rendeletet csütörtökön késő este különös módon itt publikálták az erre a célra hivatalosan szolgáló a Magyar Közlöny helyett. A dokumentumhoz a miniszterelnök egy rövid kommentárt is írt. Íme a poszt.

“Mivel nem tudunk leteszteltetni senkit, lázat próbálunk mérni, naponta legalább egyszer. De egyetlen lázmérőnk van a majdnem száz emberre” – idősötthonok dolgozói nyilatkoztak

Az olaszoknál, a spanyoloknál, az íreknél, a franciáknál és a belgáknál koronavírusos áldozatok közel fele idősotthonok lakója volt. 2017-es adatok szerint hazánkban 55 ezer ember él tartósan vagy átmenetileg idősotthonban, az őket ellátók száma szintén tízezres. Ezek az intézmények most a tömeges fertőződések miatt napi szinten szerepelnek a sajtóban. Arról ugyanakkor kevés szó esik, hogy mit élhetnek át a rokonaiktól hetek óta eltiltott lakók, a hozzátartozók, és az ápolók, illetve hogy mennyire változott meg március óta az idősotthonok élete. Ezekre a kérdésekre keresik a választ ebben a riportban, amelyben dolgozók és intézményvezetők számolnak be durva nyomásról, cserbenhagyottságról, eszközhiányról. A munkatársak eltökéltségét mutatja, hogy van olyan otthon, ahova inkább a gondozók is beköltöztek, hogy ne vigyék be a vírust a lakók közé.

Kiderült, mennyit keresnek most a bolti eladók a Pennynél, az Aldinál, és egy sor másik nagy üzletláncban

Fotó: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images

Az élelmiszerláncok a koronavírus előtt is lelkesen keresték a munkaerőt, és miközben számos területen sorra szűnnek meg az állások, ezekben az üzletekben a toborzás továbbra is folyamatos. Főként eladói pozíciókat hirdetnek meg, és ebből a cikkből megtudhatod, mit kínálnak ezért cserébe.

Az oltóanyagok nem mindenkire hatnak egyformán: az időseken is segít majd az új koronavírus-vakcina?

A WHO április eleji összesítésében 62 potenciális koronavírus elleni vakcináról írtak. Ez egy bíztató számnak tűnik, azonban – ahogy jelenleg alkalmazott, más betegségek elleni oltások esetén is – a betegek és az idősek esetén előfordulhat, hogy a szer kevésbé bizonyul hatásosnak. Szerencsére vannak trükkök, amivel az ő esetükben is lehet javítani a védettségen. A témáról bővebben innen tájékozódhatsz – a cikkben arról is írnak, hogy hol tartanak a koronavírus-oltások fejlesztésével.

Megérkezett a NAV legnagyobb adósainak friss listája: Hajdú Péter volt cége százmilliókkal tartozik

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) negyedévente közzéteszi a nagy összegű adóhiánnyal rendelkező adózók listáját. Az idei első negyedévben 79 adozónak sikerült erre felkerülnie: ők azok a magánszemélyek, akiknél 10 millió forintnál nagyobb adóhiányt állapítanak meg, illetve más adózók, akik esetében ez az összeg 100 millió forintnál magasabb. A friss listán megjelent Hajdú Péter volt műsorgyártó cége, a Frizbi Entertainment Kft. is. Részletek itt.

Nem értek be időben a kórházba, az utcán félreállt mentőautóban szült a kismama Budafokon

Az Országos Mentőszolgálat egy igen kalandos szülésről adott hírt a közösségi oldalán. Ha kíváncsi vagy a teljes történetre, akkor ezt a cikket olvasd el.

Több mint százszoros a különbség a legtöbb és a legkevesebb autóst megbírságoló budapesti kerületek között: mutatjuk a legszorgalmasabb önkormányzatokat

Fotó: Oli Scarff/Getty Images

A főváros kerületei által az autósoknak kiosztott bírságok számában közel 130-szoros különbség mutatkozik. A kerékbilincselés esetén még ennél is nagyobb eltérés jelentkezik. Ebben a cikkben bemutatják a legkeményebb helyek listáját, kerületekre, utcákra bontva.

Hosszú időre elbúcsúzhatunk a melegtől

Péntek délutánra az ország egyes pontjain nyárias magasságokba emelkedik a hőmérséklet. Ez azonban nem sokáig marad így: hosszú ideig nem lesz ilyen meleg, mint ma. A következő napok részletes időjárás-előrejelzését itt találod.

Ez is érdekelhet

képcím

Folytatódhat Orbánék konferenciája Büsszelben

képcím

Nyilatkozott a polgármester, aki betiltotta Orbánék rendezvényét

képcím

Félbeszakították Orbán Viktorék brüsszeli konferenciáját