A horvát külügy bekérette a magyar nagykövetet Orbán pénteki interjúja miatt

Startlap - Startlap
A horvát tárca magyarázatot vár, Menczer Tamás államtitkár szerint csak "félreértettek" valamit. Esti hírösszefoglaló.

A horvát külügy bekérette a magyar nagykövetet Orbán pénteki interjúja miatt

A horvát külügy a zágrábi nagykövettől vár magyarázatot Orbán Viktor megjegyzésére, amely a Kossuth rádióban hangzott el. “A miniszterelnök úr egy történelmi tényt említett” – kommentálta az esetet Menczer, és reményét fejezte ki, hogy “horvát barátaink nem ülnek fel a sajtó hisztériakeltésének”. Mi történt? Innen kiderül.

Így vette át Novák Katalin Áder Jánostól hivatalát

Az új köztársasági elnököt a leköszönő államfő a Sándor-palota bejáratánál fogadta, majd együtt vonultak át az államfői rezidencián. Novák Katalin ünnepélyes beiktatására szombaton kerül sor. Fotó és további részletek itt.

Nem csak a Pesti TV, de a Pesti Srácok is megszűnhet

MTI/Kovács Attila

A hír Huth Gergely, a csatorna programigazgatója és az oldal főszerkesztője kommentjéből derült ki, amelyet a saját, a Pesti TV megszűnéséről szóló bejegyzéséhez írt. Huth Gergely szerint “a Fidesz nem ért a médiához”. A Pesti TV problémáiról nem először hallani, tavaly szeptemberben már segélykérő levelet tettek közzé, ami aztán hirtelen törlésre került. Az ügyről és annak legfrissebb fejleményeiről erre a linkre kattintva tájékozódhatsz.

Mellár Tamás szerint “a Fideszt nem lehet legyőzni”, de csak idő kérdése, hogy a NER csődbemegy

Nem a külső válság miatt jön a csőd, hanem a magyar gazdaság versenyképtelensége miatt

– véli a Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke. Mellár szerint a Fidesz egy államcsőd esetén is mindenki mást okolna, csak magát nem, pedig épp az általuk felépített rendszer miatt nem tud jó választ adni a válságra a magyar gazdaság. Mellér Tamás gondolatait ebben a cikkben olvashatod.

“A magyar rendőrök kutyákat küldtek utánunk, megvertek minket, és a végén letartóztattak”

Miközben a nyugati határszakasz nyitva áll, és a magyar kormány befogadja az ukrán menekülteket, a magyar-szerb határ továbbra is rendkívül szigorú védelmet élvez. Az érintettek beszámolói durva bánásmódról szólnak – egy Ukrajnában megházasodott férfit például libanoni útlevele miatt Szerbiába toloncoltak, és azóta is családjától távol kénytelen élni.Bővebben.

Nagy tempóban terjed a madárinfluenza a Dél-Alföldön

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma újabb helyszíneken azonosította a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét Bács-Kiskun megye és Csongrád-Csanád megye területén. Kacsák és ludak tízezrei kerülnek leölésre, és a Nébih attól tart, a fertőzés nagy távolságokra is eljuthat. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket olvasd el.

Magyarország is részesül az EBRD 2 milliárd eurójából

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank forrásairól van szó, amellyel az orosz-ukrán háború következményeit mérsékelnék. Varga Mihály örömét fejezte ki, amiért a támogatási programba az energiabiztonság kérdése is bekerült. “Arra biztatom az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot, hogy mielőbb dolgozza ki és hajtsa végre a finanszírozás módjait” – közölte. Bővebben.

Az oroszpárti trollok új paradicsomává váltunk

A Visegrádi országokat vizsgáló kutatás szerint “Magyarországon volt messze a legnagyobb a Kreml-propaganda” a közösségi médiában. Ráadásul a trollok aktivitása “erősen szervezett”, a kommentek “a nap folyamán folyamatosan, munkarendszerűen érkeztek”. A Political Capital által végzett kutatás eredményeiért katt ide.

Magyarországra is eljön az EP Pegasus-bizottsága

MTI/Koszticsák Szilárd

Az Európai Parlament illegális megfigyeléseket vizsgáló csoportjának látogatását a DK-s Rónai Sándor EP-képviselő kezdeményezte. Rónai azt szeretné, ha Varga Judit igazságügyi minisztert személyesen is meghallgatnák. Bővebben.

50 kiló kokaint és egy halott búvárt találtak Ausztrália partjainál

A kábítószer mintegy 20 millió ausztrál dollárt, vagyis több mint ötmilliárd forintot ér. Az elhunyt férfi különleges felszerelést visel, a rendőrség szerint társai hagyták meghalni őt. Részletek.

(Címlapkép: Ákos Stiller/Bloomberg via Getty Images)

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar: Többen megkerestek Orbán közvetlen környezetéből

képcím

Itt van Magyar Péter javaslata a NER-eseknek

képcím

Magyar Péter elmondta, hogyan bontaná le a NER-t