A holland falu, ahol mindenki demens, de senki sem tud róla

Startlap - Startlap
Kivéve az álruhás ápolókat.

A holland Hogewey település lakói mindannyian demenciában, illetve Alzheimer-kórban szenvednek, leszámítva a szakképzett ápolóikat, akik szomszédoknak, bejárónőknek, vagy éppen bolti eladónak álcázzák magukat – írja az Index

A közösség tulajdonképpen nagyon hasonló egy átlagos kisvároshoz, hiszen a cél az, hogy a memóriazavaros betegek a lehető legotthonosabban érezzék magukat. A 160 beteg mindegyike olyan körülmények között él, ami a leginkább emlékeztet a betegsége előtti életére. A havi ötezer eurós díjért hét életstílus közül lehet választani: városi, arisztokratikus, művészi, kulturális, keresztény, hagyományos és indonéz életmódnak megfelelően kialakított otthonok találhatók a faluban.

Fotó: YouTube

A választott stílushoz igazodnak az ápolók is: a hagyományos otthonokban például ők a szomszédok, az arisztokratikus lakásokban pedig személyzetként vannak jelen. Az ápoltak az ő láthatatlan segítségükkel többé kevésbé normális életet élhetnek, bevásárolnak, főznek, színházba és kávézni járnak, sétálgatnak.

Fotó: YouTube

Csak éppen a boltban nincsenek árak, és pénzt sem használnak, valamint a kassza mögött egy demenciára szakosodott ápoló ül. A lakók nem tudják, hogy a falu egy mesterséges valóság. A szabályoknak megfelelően a gondozók nem javítják ki az itteniek téves emlékeit, de nem is hazudnak nekik, ha kérdeznek tőlük az otthonukról. Mivel itt mindenkinek leginkább a rövidtávú memóriájával van baj, ezért ez egyáltalán nem okoz fennakadást.

A település megvalósításához szükséges 19,3 milliót kormányzati és helyi forrásokból finanszírozták, és ugyanakkora kiadásokkal működnek, mint egy hasonló méretű otthon Hollandiában. 

Fotó: YouTube

Hogewey csak a prototípusa egy új kezdeményezésnek, amelynek célja, hogy a hagyományokhoz visszatérve otthon élhessenek a demens betegek – írja a Fast Company. A koppenhágai székhelyű Nord Architects építésziroda ehhez a holland faluhoz hasonló közösségek élettereinek megalkotásával foglalkozik. Fontos szempont, hogy a környezet a lehető legjobban hasonlítson ahhoz, amiben a betegek korábban éltek, valamint az is, hogy minél nehezebb legyen eltévedni. A “demencia-falvak” nem mindenhol zártak: Franciaországban egy olyan települést terveznek, amelynek közösségi terei az egészséges emberek számára is nyitva állnak. 

2000 és 2015 között 123 százalékkal nőtt a demencia, illetve az Alzheimer okozta halálozások száma. Az USA-ban minden harmadik idős ember halálához ezek az okok vezetnek, és erre elképesztően sok pénzt költenek a tengerentúlon: 2018-ban összesen 288 milliárd dollárba kerültek ezek az idős emberek.

Hogy vajon ez az új elképzelés mennyire hatékony a demens betegek számára, arról még korai lenne véleményt mondani. Annyi bizonyos, hogy mindenképp emberibb így gondoskodni róluk, mint kórházi szárnyakban, vagy hagyományos idősek otthonában elhelyezni őket.

Ez is érdekelhet

képcím

Egy jó hír, meg egy rossz hír: közelebb az Alzheimer-kór...

képcím

Egy jó hír, meg egy rossz hír: átütő magyar felfedezés a...

képcím

Ma éjjel megjelenhet az első hó