A FerencLaos és a Féllábú FC küzdött egymással az amulettért

Startlap - Startlap
Foci, eső, bicikli és egy darab tető is hátráltatta az Ázsia Expressz játékosait.

Az Ázsia Expressz csütörtöki adásában a laoszi focival ismerkedhettek a játékosok.

Csilláék az előző napi teljesítményük alapján turistáskodhattak, a többieknek pedig rattanfoci passzolgatása után kelhettek útra. Azt már megállapíthatjuk, hogy Katinkáék és Nellyék sem fognak bekerülni a rattanfoci-válogatottba, mert nekik nem sikerült teljesíteni ezt a feladatot – bár az szakadó eső sem volt segítségükre. Úgy, ahogy a stoppolásban sem. Jól össze is veszett mindkét pár.

Vang Viengbe kellett eljutniuk, ahol biciklire pattanva folytathatták útjukat. Edinának az asztmája is előjött közben, Attilának a csípőjével vannak problémái, így mindketten nagyon nehezen viselték az utat, a Viszkist talán nem is hallottuk még így panaszkodni, mint most. Ettől függetlenül hajtottak, ahogy csak lehet és Edináék értek bel elsőként. Így ők játszhattak az amulettért Csilláékkal másnap rattanfoci mérkőzést.

Ők a faluban játékostársakat kereshettek maguknak, a többiek pedig szállást. Zita kissé zokon vette, hogy vacsora közben a tető egy darabja beleesett a tányérjába.

A focimeccsre nagyjából a fél falu kivonult drukkolni, a mérkőzést Edináék nyerték.

 

Fotók: TV2

Ez is érdekelhet

képcím

Így tarthatod életben kétszer annyi ideig a vágott virágot

képcím

Szoboszlai visszatért Liverpoolba, nagy barátja is újra edzésben

képcím

Magyar Péter most Deutsch Tamást hozta kínos helyzetbe