A Farkasréti temetőből kerültek elő Portik titkos hangfelvételei

Startlap - Startlap
A hanganyagok megerősítik Gyárfás érintettségét a Fenyő-gyilkosságban.

A Farkasréti temetőben bukkantak rá a nyomozók azokra a jó minőségű hangfelvételekre, amelyek a Portik Tamás és Gyárfás Tamás közötti, évek alatt rögzített beszélgetéseket tartalmazzák. A felvételek megerősítik a sportvezető elleni gyanúsítást a Fenyő-ügyben – írja a Magyar Idők.

Síremlékből került elő

A legelcsépeltebb, olcsó detektívregény kliséket idéző módon a temető egy síremlékéből kerültek elő azok a hangfelvételek, amelyek Portik Tamás és Gyárfás Tamás több év alatt rögzített magánbeszélgetéseit tartalmazzák. A lap forrásai szerint olyan kényes információk is elhangzanak rajtuk, melyek bizonyítják Gyárfás szerepét Fenyő János egykori médiacézár meggyilkolásában.

21 éve történt

Gyárfás Tamás a gyanúsítás szerint 21 éve bujtotta fel Portik Tamást, hogy ölesse meg üzleti ellenfelét, Fenyő János médiavállalkozót. Ezzel párhuzamosan Portikot is meggyanúsították, hogy ő bérelte fel a szlovák maffia bérgyilkosát, Jozef Rohácot az akció végrehajtására. Rohác ezért és az Aranykéz utcai, négy halottat, húsz súlyos sérültet követelő robbantásért jogerősen életfogytiglani fegyházat kapott.

Így már érthető, hogy miről beszélt a főügyész

Soha ennyi bizonyíték nem állt még rendelkezésre a Fenyő-ügyben, mint jelenleg. Gyárfás Tamás meggyanúsítása óta is van újabb pozitív fejlemény a nyomozásban, és az én véleményem szerint ez az ügy el fog jutni a vádemelésig

– mondta Ibolya Tibor fővárosi főügyész még január elején.

Ez is érdekelhet

képcím

Ezért nem tartóztatják le Gyárfás Tamást még

képcím

Gyárfás Tamás hét év fegyházat, Portik Tamás életfogytiglant...

képcím

Húsz év fegyházra ítélték Portik Tamást