89 éve született Kertész Imre

Startlap - Startlap
2016-ban hunyt el a Sorstalanság Nobel-díjas írója.

Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944-ben, tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Megjárta a buchenwaldi koncentrációs tábort, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra.

1955 és 1960 között keletkezett írásai egy részét beépítette az 1960-tól 1973-ig írt első regényébe, a Sorstalanságba. A nyolcvanas években írói és műfordítói munkái jelentették megélhetését, a sikert csak az évtized második fele és a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Lelkes fogadtatásra talált német nyelvterületen, összegyűjtött művei 1999-ben jelentek meg. 1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung tagja; a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

A hazudozást ugyan korán megtanultam, öntagadásra viszont képtelen voltam.

2002-ben a világon először magyar íróként Kertész Imre kapta az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia döntése indoklásában így írt:

„egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben.”

Kertész Imre 1975-ben megjelent, díjazott műve, a Sorstalanság máig az egyik legfelkavaróbb és leghitelesebb holokausztregény.

Főbb művei között van A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért, Felszámolás, a K. dosszié, Gályanapló, Valaki más: a változás krónikája, Európa nyomasztó öröksége, A végső kocsma, A néző – feljegyzések 1991-2001.

“Bármiben hiszel is, meghalsz; de ha semmiben sem hiszel, már élőnek is halott vagy.”

Számos elismerés mellett Kertész Imrét 1989-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 1997-ben Kossuth-díjat kapott és elnyerte a lipcsei könyvvásár nagydíja és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nagydíját. Herder-díjjal tüntették ki 2000-ben, egy évvel később pedig a német Becsületrenddel. 2002-ben Budapest díszpolgára lett, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át, majd a Goethe-emlékérmet. 2004-ben a párizsi Sorbonne, 2005-ben a berlini Freie Universität díszdoktora lett. 2014-ben megkapta a Magyar Szent István Rendet.

“Semmire sem születünk, de ha sikerül elég soká életben maradnunk, végül nem kerülhetjük el, hogy valamivé ne váljunk…”

Életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után 2016. március 31-én hunyt el Kertész Imre.

 

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka