50 éves lett a balhés rendező, Alföldi Róbert

A Jászai Mari-díjas színész annyi mindent elért fél évszázad alatt, mint más egész életében sem.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2017-11-21 22:15

Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas magyar színész, műsorvezető, rendező 50 éve, 1967. november 22-én született Kalocsán.

Már gyerekként tudta, hogy színész lesz, a drámatagozatos gimnáziumból egyenes út vezetett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Horvai István és Kapás Dezső osztályába került. Negyedévesen népköztársasági ösztöndíjas lett. Még főiskolásként, 1991-ben Raszkolnyikov (Bűn és bűnhődés) szerepével azonnal felhívta magára a figyelmet.

1992-től a Vígszínházban játszotta a színészek álomszerepeit, úgy mint például Rómeót vagy Ivar Karamazovot. ’95-től már rendezett is, munkái azóta is nagy vihart kavarnak, de rendszeresen kap meghívást velük nemzetközi fesztiválokra.

2000-től 2006-ig szabadúszóként dolgozott. A tévékben is ekkor tűnt fel, reggeli műsor vezetett, a Heti hetesben is sűrűn szerepelt, X-faktor zsűritag lett és önálló műsort is kapott.

2013. június 23-án a Mephisto című darabbal búcsúzott a Nemzeti Színház közönségétől, de a színházi rendezést nem hagyta abba. Ő volt a rendezője a sajátos stílusában előadott, a jubileumi 30. évfordulós István, a király rockoperának, melyet 2013 augusztusában három alkalommal is játszottak a hatalmas érdeklődés miatt a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

 

Forrás: Wikipedia

Címlapfotó: MTI – Máthé Zoltán

Mai nap hírei

A magyar a vakcina mögött: Karikó Katalin, akinek a nevét az egész világ megismerte

unilife.hu7 órája

Brókerbotrány: nincsen felelőssége az államnak

tozsdeforum.hu8 órája

Az Alaptörvény szerinti tulajdonhoz való jogot sérti

transpack.hu9 órája

Christoph Európa felé tart

koponyeg.hu9 órája

Megszakad a szív: egy szánkó vetett véget a 18 éves fiú életének

metropol.hu10 órája

Nevet kapott a Volkswagen új elektromos zászlóshajója

autopro.hu12 órája

Vilmos herceg alkalmazottja 10 hónap után felállt: mi történhetett?

joy.hu13 órája

Melania Trump ennél látványosabban nem hagyhatta volna maga mögött az elmúlt négy évet

444.hu18 órája