372 ezer ember hiába várta a választás idején megígért tüzifa támogatást, nem érkezett meg a pénz

Startlap - Startlap
Eredetileg decemberben kellett volna megkapniuk, de még hetekig fog tartani, mire az önkormányzat kiutalja a rászorulóknak az összeget, amivel a szezon végén már nem sokra mennek.

Orbán Viktor tavaly a tavaszi választások előtt egy Facebook-videóban jelentette be a rezsicsökkentést: a kormányfő azt mondta, a gázszámlákon mindenkinek jóváírnak 12 ezer forintot, a fával és szénnel tüzelők számára pedig egymilliárd forintos plusz támogatást ígért. A választás előtt a Fidesz alelnöke, Németh Szilárd azt mondta: akik nem gázzal fűtenek, azok is megkapják a 12 ezer forintos támogatást tüzelőre még a mostani téli szezonra.

Azt üzenjük az embereknek, bízzanak bennünk, a téli rezsicsökkentés minden magyar családnak jár

– fogalmazott akkor Németh Szilárd. A 800 ezer jogosultnak októberig kellett jelentkeznie, akik közül 372 ezren ezt meg is tették, de azóta is hiába várják a pénzt. A kormány tavaly úgy döntött: meghosszabbítják a programot az idei év végéig.

Az önkormányzatok szövetségének elnöke, Gémesi György a Híradónak azt mondta: a két ünnep között megérkezett a pénz, de még hetekig tart, amíg a rászorulók megkapják a támogatást. Gémesi szerint az összeget inkább a következő fűtési szezonban tudják majd felhasználni, hiszen már főleg csak rossz minőségű tüzifát lehet kapni. A Híradónak az érintettek arról beszéltek, hogy ők idén számítottak erre az összegre, ráadásul januárban már drágább a tüzifa.

Ez is érdekelhet

képcím

Folytatódhat Orbánék konferenciája Büsszelben

képcím

Nyilatkozott a polgármester, aki betiltotta Orbánék rendezvényét

képcím

Félbeszakították Orbán Viktorék brüsszeli konferenciáját