33 évvel ezelőtt történt az egyik legnagyobb futballtragédia

Startlap - Startlap
A BEK-döntő alatt tömegverekedés tört ki a lelátón, melynek következtében 39-en meghaltak.

Nincs az a Juventus- vagy Liverpool-szurkoló, aki ne tudná pontosan, mi történt 1985. május 29-én. Aznap, vagyis éppen 33 évvel ezelőtt volt a Heysel-tragédia, amelyben 39 ember vesztette életét.

A Bajnokcsapatok Európa-kupája, vagyis a BEK döntőjét a brüsszeli Heysel Stadionban rendezték meg, holott sokan tiltakoztak az ellen, hogy az ütött-kopott, 1930-ban épült, azóta elavult arénában játsszák le a mérkőzést. A mérkőzést, amelyen a korszak rettegett csapata, a Liverpool csapott össze az olasz Juventusszal.

Várható volt, hogy a lelátón nem lesz béke, mivel az azt megelőző évben az AS Roma elleni döntő után több angol szurkolót összevertek és megkéseltek az olasz huligánok, ráadásul néhány hónappal korábban a Juventus 2–0-ra legyőzte a Liverpoolt az európai Szuperkupában, vagyis az angolok bosszúra szomjaztak.

A döntőt egy ifjúsági válogatott meccs előzte meg, s a szurkolók már akkor elkezdtek balhézni. A két tábor petárdákat, rakétákat és köveket dobált egymásra, majd az angolok még a döntő kezdőrúgása előtt áttörték a két tábort elválasztó kerítést, és megrohanták az olaszokat.

Az emberek a szektor oldalánál a falhoz préselődtek, ami nem bírta a nyomást, és ledőlt, ami összesen a 39 ember halálát okozta.

A Juventus kemény magjának támadását még időben sikerült a rendőröknek megfékezniük, de a lelátó egyes részein a meccs végéig ment a verekedés. Sokan csak a mérkőzés végén értesültek arról, hogy Michel Platini büntetőjével nyertek a torinóiak.

Négy évvel később később, 1989-ben 14 angolt találtak bűnösnek emberölés vádjával, és börtönbüntetésre ítéltek őket. Az eset miatt az angol klubokat egy évre teljesen eltiltották a nemzetközi kupaszerepléstől.

Ez is érdekelhet

képcím

"El kell foglalnunk Brüsszelt" - Orbán Viktor kiadta választási...

képcím

Folytatódhat Orbánék konferenciája Büsszelben

képcím

Félbeszakították Orbán Viktorék brüsszeli konferenciáját