27 év után újra magyar film nyert Diák Oscar-díjat

Startlap - Startlap
Kovács István Ostrom című diplomafilmje került be a három díjazott közé.

Huszonhét év után újra magyar rendező nyert Diák Oscar-díjat: Kovács István Ostrom című munkáját 1582 film közül beválogatták a három díjazott közé. Október 11-én Los Angeles-ben az Amerikai Filmakadémia Samuel Goldwyn Theater-jében megrendezésre kerülő díjátadón derül majd ki, hogy a fiatal magyar rendező az Arany, az Ezüst vagy a Bronz Diák Oscar-díjat veheti át – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.

Az Oscar szabályzata szerint ennek a díjnak köszönhetően az Ostrom című filmet benevezhetik a Legjobb rövidfilm kategóriába. Így a magyar diplomafilm a február 24-én megrendezendő gálán is versenyezhet majd az Oscar-díjért, amennyiben bekerül a jelöltek közé az akadémia tagok szavazatai alapján

– közölték Hutlassa Tamás és Osváth Gábor producerek a Budapesten és Kiskunlacházán forgatott filmről. Diák Oscar-díjat eddig egyetlen magyar alkotó nyert: 1991-ben Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt… című diplomafilmje kapta meg az elismerést.

A 23 perces hosszúságú film, amely a Filmalap támogatásával készült, az 1994-es háború sújtotta Szarajevóban játszódik. A főszereplő egy magányos bosnyák nő, aki randevúra készül, és elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson. Az életveszélyes tervről a szomszédai és a mesterlövészek sem tudják lebeszélni őt.

Az Ostrom főbb szerepeiben Vedrana Bozinovic, Mirela Lambic, Radoje Cupic, Nenad Pecinar bosnyák színészek mellett Trill Zsolt és Keszég László látható. A film forgatókönyvet Gasztonyi Kálmán írta, az operatőr Dévényi Zoltán, a vágó Duszka Péter Gábor, a látványtervező Rajk László, a hangmérnök Balázs Gábor volt.

A rövidfilm nemzetközi premierjére a szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában került sor a nyáron, itthon pedig a Friss Hús fesztiválon mutatták be először, ahol a zsűri elismerő oklevelét, és nemrég a BuSho fesztiválon a legjobb magyar rövidfilm díját nyerte el.

A rendező osztályfőnöke Enyedi Ildikó volt

Az Ostrom a 32 éves rendező, Kovács István diplomafilmje a Színház- és Filmművészeti Egyetem mesterszakán, ahol Enyedi Ildikó volt az osztályfőnöke. A rendező első világháborús Szürke senkik című tévéfilmje tavaly elnyerte a Legjobb tévéfilm, a Legjobb rendező és a Legjobb főszereplőnek járó Magyar Filmdíjat.

Ez is érdekelhet

képcím

Tüntetők és rajongók várták Johnny Deppet - elstartolt a 76....

képcím

Filmek, melyek rosszul jósolták meg a jövőt

képcím

Alec Baldwin ellen gondatlanságból elkövetett emberölés a vád