10 dolog, amit nem tudtál Robbie Williamsről

Startlap - Startlap
Ma 44 éves a brit popikon.

Robbie Williams Grammy-díjra jelölt, tizenhatszoros BRIT Díj-győztes angol énekes, dalszerző és producer. 1974. február 13-án született Stoke-on-Trentben.

Karrierje a Take That együttessel kezdődött 1990-ben. Majd 1995-ben otthagyta a Take That-et, akikkel közösen 25 millió lemezt adott el és szólókarrierbe kezdett. Egyedül több albumot adott el az Egyesült Királyságban, mint bárki más idáig. 70 millió lemezt adott el eddig összesen az egész világon.

A Guiness Rekordok könyvébe is belekerült azzal, hogy amikor meghirdette 2006-ban a világkörüli turnéját, egyetlenegy nap alatt 1,6 millió koncertjegyet adott el.

Több díjat nyert el: 16 BRIT Díjat és 6 ECHO-díjat. 2004-ben bekerült a UK Music Hall of Fame-be, miután megszavazták a ’90-es évek legnagyobb művészének.

 

10 dolog, ami kevésbé közismert az énekesről:

  1.  Jó pár sportautó, oldtimer tulajdonosa, de nem vezetheti őket, ugyanis nincs jogosítványa. 16 éves korában lett belőle sztár, azóta nincs szüksége rá, hogy vezessen.
  2. A Take That előtt egy üveges cégnél dolgozott, de virágkötőként is alkalmazták az egyik nyáron.
  3.  Anyjának köszönheti a karrierjét. Hallotta otthon énekelni, tehetségesnek tartotta és ő jelentkezett a nevében a Take That válogatására.
  4. Azt állítja, találkozott már ufóval.
  5. Feleségével egy vakrandin ismerkedett meg, melyet a barátaik szerveztek nekik. Aydán egy zsákruha volt a randin, ami miatt Robbie azt hitte, terhes és még gratulált is neki.
  6. A minden idők második legjobb slágerének titulált Angels című számát 20 perc alatt írta meg.
  7. Övé az eddigi legdrágább szólószerződés, 80 millió fontot (35 milliárd forintot) fizetett neki az EMI nevű lemezcég.
  8. Második neve apja után Peter és konfirmációja után a Maximilian nevet is megkapta.
  9. Élete legnagyobb ajándékát saját bevallása szerint magától kapta, amikor a 33. születésnapján a sok ivás és kábítószerezés után beutaltatta magát elvonóra.
  10. Nagy focirajongóként a kedvenc csapata a harmadosztályú Port Vale, mert a szülővárosában van a székhelyük.

 

Forrás: Blikk, Wikipedia

Címlapfotó: Jon Kopaloff/FilmMagic

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka