Gólparádéban bízva

Startlap - Startlap
A negyeddöntő pénteki mérkőzései izgalmas csatákat ígérnek, három korábbi világbajnok is pályára lép – Uruguay, Franciaország és Brazília mellett csak Belgium a kivétel.

Most már csak hátra kell dőlni, és élvezni a szórakoztatást. A világbajnoki negyeddöntő pénteki mérkőzései látványos, gólokban gazdag ütközeteket ígérnek, már csak azért is, mert a pályára lépő négy együttes találkozóin az előző körben összesen 17 gól született, vagyis átlagban több mint négy.

Közülük is kiemelkednek a franciák, akik Kylian Mbappé vezérletével 4–3-ra győzték le Argentínát – a 19 éves villámgyors tehetség kiharcolt egy tizenegyest, valamint két gólt is szerzett. A válogatott ráadásul hátrányból állt fel, ami nem csak azt mutatja meg, mennyire erős, hanem azt is, hogy vert helyzetben sem adja fel a harcot, és a végsőkig küzd. Persze Didier Deschamps szövetségi kapitánynak nem is nagyon lehet oka panaszra, mivel fantasztikus játékosállományból gazdálkodhat – alighanem a franciáké legjobb keret a vb-n –, ráadásul egységes is a csapat.

Az viszont az argentinok ellen is kiderült, hogy a védelme zavarba hozható, márpedig a pénteki ellenfél, Uruguay támadósorában két nagyszerű csatár, Edinson Cavani és Luis Suárez rohamozza a kaput. Elsősorban ők okozták Portugália vesztét az előző körben. A két csapat játékstílusa és labdarúgói miatt is lehet bízni a szórakoztató támadófutballban.

Az esti találkozón az ötszörös világbajnok Brazília csap össze a nagy meglepetésre pályázó Belgiummal. A dél-amerikaiak eddig meggyőzően, magabiztosan futballoztak, egyelőre nem lehetett érzékelni semmiféle megingást a csapat részéről. Talán az egyetlen, ami felróható, hogy Tite szövetségi kapitány soha nem változtat, és túlságosan kiszámítható, amire akár rá is fázhatnak a brazilok. Persze a kiszámíthatóság a játékosokról már nem mondható el, Neymar, Philippe Coutinho, Willian és Gabriel Jesus minden mozdulatában benne van zsenialitás, bármikor képesek váratlant húzni.

Belgium viszont Uruguayon kívül az egyetlen válogatott, amelyik eddig minden mérkőzését megnyerte a tornán. Csakhogy amíg a csoportkört könnyedén vette – Panama és Tunézia legyőzése ujjgyakorlat volt, míg az angolok elleni találkozón mindkét csapatban a tartalékok szerepeltek –, addig a nyolcaddöntőben majdnem megégette magát. Japán már két góllal is vezetett, végül a belgák csodával határos módon megfordították az eredményt. Az a győzelem óriási lökést adhat, de a brazilok ellen már nem fér bele, olyan kihagyás, mert azt a dél-amerikaiak könyörtelenül kihasználják.

VILÁGBAJNOKSÁG, NEGYEDDÖNTŐ
Uruguay–Franciaország         16.00
Brazília–Belgium        20.00

Élő közvetítés: M4 Sport

Kövesd a Startlapon a vébé eseményeit, híreit, érdekességeit!

Ez is érdekelhet

képcím

Vizes vb: Varga Zsolt szerint pofonokra szükség van, de nem egy...

képcím

Le Parisien: Mbappé a Real Madridhoz igazol

képcím

Belga rendőrség: többeket megölt egy fegyveres Brüsszel...