Bukottak bosszúja

Startlap - Startlap
Angliát éppen azok a kolumbiaiak tréfálhatják meg, akik nem tudtak bizonyítani a Premier League-ben.

A világbajnoki nyolcaddöntő utolsó két mérkőzését rendezik meg kedden, délután Svédország találkozik Svájccal, este pedig Kolumbia–Anglia találkozót rendeznek.

Ami az első párosítást illeti, az elmúlt időszakban mindkét válogatott távolmaradt a vb hajrájától. Bár Svédország 1994-ben bronzérmet szerzett, azóta csak két nyolcaddöntős szereplést tud felmutatni – pontosabban a mostanival együtt hármat. Svájc ezzel szemben legutóbb 1954-ben, hazai pályán jutott el a negyeddöntőig, azóta a legjobb eredménye – akárcsak a svédeknek – a nyolcaddöntő. Valamelyik csapat rossz sorozata most biztosan megszakad, már csak az a kérdés, hogy melyiké.

A svédek bebizonyították, hogy Zlatan Ibrahimovic nélkül is képesek jól teljesíteni, sőt, ha kicsit koncentráltabbak, akár Németország ellen is szerezhettek volna legalább egy pontot. Így viszont a Mexikó elleni 3–0-s mérkőzésen mutatták meg, bizony, komolyan kell venni őket. Ahogy a Brazília ellen döntetlent elérő Svájcot is, igaz, némi problémát jelenthet, hogy Vladimir Petkovic szövetségi kapitány nem számíthat két hátvédjére, a csapatkapitány Stephan Lichtsteinerre és Fabian Schärre.

Gareth Southgate ellenben az általa vélt legerősebb összetételben küldheti pályára Angliát Kolumbia ellen, sőt még azt is megtehette, hogy a Belgium elleni utolsó csoportmérkőzésen pihentesse a játékosait. Bár az angolok kikaptak, alighanem így jártak jobban, mivel a könnyebbiknek tűnő ágra kerültek. Csakhogy a lehetőséggel élni is kell, márpedig aki kicsit is jártas a futballban, az tudja, hogy Anglia 1966 óta képtelenek nagyot alkotni világ- és Európa-bajnokságon.

És ezúttal is lehetnek buktatók. Szó se róla, Radamel Falcao és Juan Cuadrado befürdött Angliában, a Premier League-ben, egyikőjük sem tudta megvetni a lábát a Manchester Unitedben, illetve a Chelsea-ben, mégis ők ketten – James Rodríguezzel kiegészítve – a kolumbiai válogatott legjobbjai, ők húzzák a szekeret. Az angoloknak tehát elsősorban az ő semlegesítésük lesz a feladata, mindamellett, hogy a régi átkot elüldözve jó játékkal jussanak tovább a legjobb nyolc közé.

VILÁGBAJNOKSÁG, NYOLCADDÖNTŐ
Svédország–Svájc      16.00
Kolumbia–Anglia       20.00

Élő közvetítés: M4 Sport

Kövesd a Startlapon a vébé eseményeit, híreit, érdekességeit!

Ez is érdekelhet

képcím

Megjelent a majomhimlő Svédországban

képcím

Argentína nyerte a Copa Américát

képcím

Foci-Eb 2024: spanyol-angol döntőt rendeznek