Magdi néni megható története a példa arra, hogy a magány legyőzhető

Startlap - Szponzorált tartalom
Korábban maga is segítséget kért a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól, napjainkban pedig már a szervezet önkéntese Fűzfa Gézáné Magdi. Most ő segít másoknak; a magányt, a feleslegessé válás érzését űzte el a munkával.

“Amióta emlékszem, én mindig csak segítettem” – mondja Fűzfa Gézáné Magdi, aki tizenhét éves korára teljes árva lett, és két húga támaszát jelentette. Idővel, a párja által nagyobb családba került, ám miután férje és “anyós anyukája” is örökre elment, az unokák pedig kirepültek, Magdi néni egyedül maradt. A nagy üresség helyett azonban a segítségnyújtást választotta: videónkban elmeséli inspiráló történetét, hogy miként tett a magány ellen.

 

A magány több mint egymillió embert érint az országban. A Vodafone idén karácsonykor a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve Samsung okoseszközöket, illetve korlátlan internetet és hívást visz el az ország számos idősek otthonába, hogy – ha virtuálisan is, de senki se töltse a szerettei nélkül az ünnepeket.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Kiderült, mi okozta a problémát a Vodafone-nál és a Telekomnál

képcím

„A Vodafone fontosabb, mint a pedagógus-béremelés” – a...

képcím

Szijjártó úgy véli, hogy gazdasági válságkezelésben is...