128 évesen meghalt a világ legidősebb embere

Startlap - Cserdi Dóra
A papírjai alapján májusban töltötte volna be a 129. életévét.

Meghalt Johanna Mazibuko, az asszonyt a világ legidősebb embereként tartották számon – írja a The Sun. Mint a lap hozzáteszi, a dél-afrikai nagymama 128 éves korában kapott agyvérzést, a korát pedig több dokumentum is bizonyítja.

A papírok alapján Johanna Mazibuko 1894. május 11-én született, az asszony viszont soha nem járt iskolába, így írni és olvasni sem tudott. Mazibukot most a családja és barátai is gyászolják.

„Megszakad a szívem, összetörtem. A közösségünket is elöntötte a szomorúság. Most mind elvesztettünk egy édesanyát” – nyilatkozta az asszony menye, Thandiwe Wesinyana a News24-nek.


Thandiwe azt is elmesélte, hogy először február 14-én vitte kórházba Mazibukot egy agyvérzés miatt, de később, február 28-án hazaengedték az intézményből. Az asszony viszont három nappal később, március 3-án meghalt az otthonában. A temetésére szombaton kerül sor.

A tavalyi születésnapja alkalmából egyébként Mazibuko is adott interjút a News24-nek, ekkor azt mondta, meglepi, hogy még mindig életben van. „Én mikor halok meg? Mi értelme az életnek? A világ kifárasztott, már csak ülök itt és nem csinálok semmit” – mondta a nő.

Az asszony akkor elmesélte azt is, hogy jó gyermekkora volt, és szerette a farmot, ahol felnőtt. Mint hozzátette, úgy érzi, „ akkoriban nem voltak problémák”, és hiányolta azokat az ételeket is, amelyeket gyerekként evett.

Mazibukoék egyébként 12-en voltak testvérek, közülük hárman még mindig életben vannak. Az asszony Stawana Mazibukóhoz ment feleségül, akivel hét közös gyermekük, majd több mint 50 unokájuk és dédunokájuk született.

Ez is érdekelhet

képcím

Fotókon a férfi, akinek sosem jár le a személyi igazolványa

képcím

117 évesen elhunyt a világ legidősebb embere